2010. március 31., szerda

2.Fejezet-Az első nap...megint

2.Fejezet

Az első nap…megint
Bocsi a késésért, először a féltesóm kellett kirugdosnom, aztán meg beszart a net, szal csak itthon tudtam felrakni az új részt.Azért remélem, tetszeni fog!




/Edward szemszöge/

Már megint elköltöztünk. Ezúttal Forksba. Ebben a kisvárosban szinte folyamatosan esik az eső, és alig süt a nap. De nekünk pont ez kell, hisz nem akarunk lebukni.

Első nap az új suliban. Lehet, hogy most izgulni kéne, de engem a legkevésbé sem érdekel…

Ez is csak olyan gimnázium, mint a többi. Halálosan unom már, de a látszatot fenn kell tartani.

Persze Alice még ennek is képes örülni. Reggel, mint egy valóságos tornádó berobbant a szobámba, és elkezdett rendezkedni. Hiába, Alice már csak Alice. Én mosolyogva néztem a ténykedését kedvenc húgomnak, aztán pedig ahogy jött, úgy is távozott: viharosan.

Hamarosan el is indultunk a forksi gimibe, ahol valószínűleg egész nap rajtunk fognak csámcsogni. Éljen…

Alice és Jazz velem jöttek a Volvóval, és Rosék mentek Emmett Jippjével.

Beültünk a kocsimba, én pedig szokásomhoz híven beletapostam a gázba. Na, persze azért nem úgy, hogy szétessen a komplett karosszéria. Nem. Szeretem ezt a kocsit.

Így is az első száz méteren leelőztem Emmettéket, mire a bátyám játékosan morogva utánam szólt. Úgyis tudja, hogy meghallom:

-Várj csak öcsi! Kapsz te még ezért.

Én csak megcsóváltam a fejem, és padlógázzal hajtottam a suliba. Amint odaértünk, Alice mindenkinek odaadta az órarendjét.

-Edward, neked csak a biológia órát nem tudtam elintézni, azon egyedül leszel.-mondta Alice.

-Semmi baj, Alice.-feleltem.

-Oké.-csapta össze apró tenyerét.-Menjünk órára, ne késsünk el az első napon.-kezdett el pattogni a kis energia bomba.

-Majd találkozunk.-intettem oda a többieknek, és elindultam a biológia labor felé, ugyanis ott lesz az első órám.

Csak egyszer kellett ránéznem az iskola térképére, hogy megjegyezzem. Mire nem jó a vámpír memória?

Bementem a terembe, már majdnem tele volt, csak pár perc maradt csengetésig.

A leghátsó sorban maradt egy szabad pad, ahol nem ült senki. Az pont jó lesz nekem. Így hát odamentem, és leültem. Nem sokkal később megjött a tanár is, de szerencsére nem forszírozta a bemutatkozást, csak elkérte az igazolásom, és azt mondta, hogy maradjak abban a hátsó padban egész évben.

Alig kezdődött el az óra, sietős lépteket hallottam a folyosóról, és a következő pillanatban szó szerint beesett egy lány az ajtón.

-Köszönjük, hogy megtisztel minket a jelenlétével, Ms. Swan.-mondta neki a tanár gúnyosan, mire ő elmormolt valami bocsánatkérés félét. Most, hogy jobban megnéztem, igazán szép volt. Apró termetű és karcsú, hosszú sötétbarna haja és hatalmas csoki barna őzike szemei voltak. Egy fekete, teljesen rásimuló farmert viselt, egy sötétlila inget, és rá egy fekete mellényt. Egy kicsit ziháltnak tűnt, de neki még ez is jól állt.

A tanár kijelentésére el akart indulni a helyére, de megtorpant, és értetlenül nézett rám, majd Mr. Brannerre.

-Á, igen, hogyha pontosan érkezett volna, akkor tudná, hogy új tanuló érkezett az osztályba, és oda ültettem.-mondta a tanár. Elég rendesen leszidta szegény lányt, pedig csak pár percet késett.

Ő elindult felém. Ilyen kecses mozgást még nem láttam embertől. De még vámpírtól sem. Alice pedig szinte minden mozdulatával táncolt.

De ő máshogy volt kecses. Úgy mozgott, mint egy macska. Teljesen elbűvölt. Mikor viszont a közelembe ért, szemein rémület majd harag futott át. Szinte villámokat szórt csoki színű tekintete.

Vámpír létemre egy pillanatra megijedtem tőle. Még ilyen marhaságot! Neki kéne félnie. De ahogy apró kezeit ökölbe szorította, és testét megfeszítve leült mellém, tényleg veszedelem sugárzott a lényéből.

Majd mindenről elfeledkeztem, mert megéreztem az illatát, Olyan erővel vágott mellbe, mint egy faltörő kos. Csodálatos volt, és bódító. Ilyet még soha nem éreztem. De számomra érthetetlen módon, csak csalogatott, de megölni nem akartam. Csak hívott, hogy menjek utána.

Majd, mintha a káprázat szüleménye lett volna, az illat pillanatok alatt el is tűnt. Most már végképp nem értettem. Mi történt? Az agyamra mentek az évszázadok, és megőrültem? Már hallucinálok is? Te jó ég! Egy vámpír megbolondulhat egyáltalán?

Olyan volt, mint előtte, mintha az illat ott sem lett volna.

Rásandítottam a szemem sarkából, és ő is épp engem nézett. Szemei a legkülönfélébb érzelmeket tükrözték. Félelmet, gyűlöletet, haragot, értetlenséget… Nem értettem, miért van ez.

Álljunk csak meg! Miért nem értem? Hiszen a gondolatai…

Nem hallom a gondolatait!!!

Az meg hogy lehet? Mi ütött a képességembe? Ez egyre furcsább. Ahogy meglátta, hogy őt nézem, azonnal elkapta a tekintetét, és makacsul a táblára szegezte. Szinte teljesen egyenes tartással ült a székén, mereven és feszesen. Száját összeszorította, állát kissé előretolta, de látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik.

Csak tudnám min!

Ilyen még sosem történt velem!

Arra lettem figyelmes, hogy mellettem nagyon halkan, emberi fül számára teljesen hangtalanul elkezd recsegni valami.

Odakaptam a fejem, és észrevettem, hogy a mellettem ülő lány görcsösen szorítja a ceruzáját, de úgy látszik neki is feltűnt, hogy ez nem igazán tesz jót az íróeszköznek, mert lazított az ujjain, és mély levegőt vett.

De honnan vette észre, hogy mindjárt széttörik. Nem hallhatta meg. És egyáltalán honnan volt hozzá ereje? Ez a lány percről percre egyre titokzatosabb.

Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem, vonzotta a pillantásomat az arca. Ő nem nézett rám többet, úgy tett, mintha a tanárra figyelne, de nem volt jó színésznő.

Majd felhagyott ezzel, és a jegyzeteit kezdte rendezgetni, de addig-addig ügyeskedett vele, amíg ki nem esett a kezéből.

Azonnal utána kapott, de engem megint fejbe talált az illata, és megrészegültem tőle. Kezeimet ökölbe szorítottam, a számat összepréseltem, és minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne ugorjak fel az óra kellős közepén, és… Igazából nem is tudom, mit akarok csinálni… Az ő vére nem úgy csábít.

Egy biztos: hihetetlen hatással van rám.

Most már biztos, hogy nem hallucináltam. Ilyen csodálatos illatot ki sem bírnék találni. Virág illata volt… Mint a fréziának… egyszerűen bódító.

Végre kicsöngettek, én pedig felugrottam a helyemről, és az ajtó felé siettem, talán egy kicsit túl gyorsan is, de kit érdekel? Csak minél távolabb akartam menni a számomra oly hívogató illattól.

Az rémisztett meg a legjobban, hogy nem tudom, mit csinálnék, ha nem tudnék magamon uralkodni…

Kiszívnám a vérét? Elég valószínű, ugyanakkor teljességgel elképzelhetetlen…

Vagy csak mennék utána, hogy mindig érezhessem? Ennek meg semmi értelme!

Lassan tényleg begolyózok. Nem baj, Carlisle úgyis szeret újításokat bevezetni. Megnyithatná az első elmegyógyintézetet vámpíroknak. Én lennék az első, akit beutalnának az tuti.

Alig figyeltem a külvilágra. Persze Alice csacsogott nekem össze-vissza francián. Emmett hülyéskedett velem matekon. Jazz faggatott nyelvtan órán, de én csak hümmögtem, és kitérő válaszokat adtam.

Éppen tesink volt Rosalieval, mikor valami eszembe jutott.

Futottunk körbe a teremben, de nekünk ez olyan volt, mintha csak slattyognánk. Felzárkóztam Rose mellé, és olyan halkan kezdtem beszélni, amit csak a vámpír fül hallhat.

-Rose, nem volt Alicenek mostanában valami jelentős látomása?-kérdeztem tőle.

-Ezt neked kéne tudnod. Kettőnk közül te vagy a gondolatolvasó.-mondta nem törődöm stílusban, miközben hátra vetette hosszú szőke haját. Erre csak a szemem forgattam. Rosalie már csak ilyen.

-De nem mondott neked valamit?-feszegettem tovább, hátha tud valamiről.

Alicenek látnia kellett volna azt a lányt. Még a nevét se tudom, de már kérdezősködök. Már nem is tudom hanyadjára lyukadok ki oda, hogy nincs ki mind a négy kerekem.

-Edward, jobb dolgom is van, mint hogy Alice-t hajkurásszam a látomásaival kapcsolatban, ráadásul azt sem tudom, mire akarsz menni ezzel, Alice szinte minden pillanatban lát valamit.-vágta oda Rose, és éreztem, hogy talán nem tanácsos a tesi óra közepén tovább dühíteni, mert az a kevés türelme is nagyon könnyen elfogy.

Az óra további része is halál unalmas volt, ha nem tudom, hogy ez lehetetlen, még akár el is aludtam volna rajta.

Rose-zal együtt indultunk a menzára, útközben pedig csatlakozott hozzánk Emmett is. Alice és Jasper már ott ültek az egyik asztalnál az érintetlen étel fölött.

Mi is beálltunk a sorba, és vettünk valami borzalmas kinézetű emberi kaját, és leültünk Alicékhez.

-Sziasztok!-köszöntek kórusban.

Mi csak intettünk nekik, és leültünk. Én ültem Alice másik oldalára. Beszélnem kellett vele erről a lányról. Látnia kellett őt.

-Alice!-szóltam oda neki annyira halkan, hogy azt még a testvéreim sem hallhatták meg.

„Mondjad Edward”-hallottam meg a fejemben Alice hangját.

-Nem volt valami velem kapcsolatos látomásod ma?-kérdeztem ugyanolyan halkan.

„Nem. Illetve annyit láttam, hogy ma elmész vadászni, de semmi mást. Kellett volna?”

-Ez egyre furcsább.-mormoltam magamban. Alice nem látott semmit. Akkor lehet, hogy nincs is jelentősége? De hisz az én képességem is csődöt mondott annál a lánynál valami okból kifolyólag.

Alice-é is? Vagy csak egyszerűen semmi nem volt, amit látnia kellett volna?

A gondolatok hipersebességgel száguldoztak a fejemben.

És egyszer csak megláttam őt. Éppen most jött be egy másik lánnyal az oldalán, aki valami filmről és a kedvenc színészéről csacsogott neki, de ahogy láttam, ő nem annyira figyel a barátnőjére, néha helyesel, de a gondolatai máshol járnak.

Bárcsak tudnám, hol. Vettek egy-egy almát és vizet, majd körül néztek, látszólag kerestek valakit.

Majd elindultak egy srác felé, aki az egyik sarokban ült.

-Hali!-köszöntek egyszerre, mire felnevettek. Még szebb volt, ha nevetett.

-Sziasztok csajok!-köszönt a fiú is.-Mi újság?-kérdezte őket.

-Igazából egész délelőtt ezt próbáltam kihúzni a kisasszonyból.-bökött a fekete hajú lány a barátnője felé.

„Nem tudom, mit nem akar ennyire elmondani nekem Bella… Vajon mi történhetett, amitől ennyire feszült?”-hallottam meg a fekete hajú lány gondolatait. Végre megtudtam, hogy hívják! Bella…milyen szép név. Pont, mint ő maga. Jézusom, miket gondolok? Még csak nem is ismerem!

Bella elég döbbenten fogadta ezt a választ, míg Jeremy gondolatai teljesen értetlenek voltak.

„Mi van itt? Miranda nagyon ki akar húzni valamit Bellsből.”-gondolta.

.-Csak nem azt hitted, hogy egy Sherlock Holmes film elég ahhoz, hogy ezt elfelejtsem.-nézett vigyorogva Bellára Miranda.

-De, igazából pont ezt hittem.-mosolyodott el fanyarul ő.

-Rosszul hitted.-küldött barátnője felé egy még nagyobb mosolyt Miranda.

Egyre kíváncsibb lettem én is, hogy mi történhetett vele, ugyanakkor nyugtáztam magamban, hogy felesleges volt emésztenem magam, mert teljesen átlagosan néznek ki, és úgy is viselkednek, a gondolataik között sincs semmi. Úgy néz ki, rám tört a paranoia.

-Elárulnátok, hogy mi van?-csattant fel Jeremy. És ahogy a gondolataiból kivettem semmit sem értett.

Bella kinyitotta a vizét, és szeme végigsiklott a menzán, miközben ivott. Aztán amikor a mi asztalunkhoz ért, kitágultak barna szemei, és kis híján ráköpte a vizet Jeremyre, majd köhögni kezdett. Vajon azért, mert meglátott engem? Emlékszik rám?

Majd olyan szavak hagyták el a száját, amik nem igazán voltak hölgyhöz méltóak.

Emmett mellettem hangosan felröhögött.

-Nem semmi ez a csaj. Tőlünk akadt ki ennyire?-húzta ki magát önelégülten.

-Fogd be, Emmett.-mondtam ingerülten, de a figyelmemet megint a sarokban lévő asztalhoz fordítottam.

-Jól vagy, Bells? Mi történt?-kérdezte Jeremy.

-Semmi, csak még nem láttam azt a virágot az ablakban.-mondta Bella, miközben még mindig köhögött egy kicsit. Virág? Ez most komoly? Nem tudom, mire akar kilyukadni…

Miranda és Jeremy is felénk néztek, és egyszerre hördültek fel. A gondolataik teljességgel szinkronban voltak, ugyanarra gondoltak:

„Azt a rohadt…”

De ennél többet nem tudtam kihámozni a gondolataikból, mert nagyon kuszák lettek, még egy kis pánikot is láttam bennük.

A kezdeti sokkból Bella barátnője ébredt először, és valami teljesen más témát hozott fel.

-Tudod mit? Szerintem is meg kéne néznünk az új Sherlock Holmest, azt még Jeremy is képes végigülni velünk.-nézett szúrósan az említettre, mire arra gondoltam, hogy biztos nem bírja végigülni azokat a nyálas, lányos rózsaszín filmeket, amit meg is értettem volna, de az ő lelki szemei elé egy merőben más élmény kúszott be…

Épp a moziban ültek hárman a District 9-on, amikor a főszereplő mutálódni kezdett, Jeremy egyszer csak felpattant, és szinte zöld fejjel rohant a férfi wc-be, hogy viszontlássa az aznapi ételt. Kijött a mosdóból, ami előtt Miranda és Bella vártak rá. Mindkettejük arcán egy ezerdolláros mosoly virított, és egyszerre szólaltak meg:

-Szörnyen nézel ki.

Majd véget ért az emlék, és újra az ebédlői beszélgetésre koncentráltam.

-Öööö…ja, igen, persze.-Jeremy fejében megint eluralkodott a kuszaság, ezért beleolvastam Miranda gondolataiba is, de ő éppen az egyik színészről ábrándozott.

-Mennünk kéne, ha nem akarunk megint késni, engem ma már lehurrogtak egyszer.-mondta Bella a barátainak, és vágott egy kedves grimaszt.

-Oké.-pattant fel a barátnője, és Jeremy is feltápászkodott.

-Hékás, öcsi! Itt vagy velünk? Milyen volt egy távoli galaxisban?-Emmett hatalmas lapát kezeivel előttem hadonászott.

-Mi van?-kérdeztem értetlenül.

-Ó, tudod csak azon tűnődtem, vámpír létedre hogy bírsz ekkorákat bambulni, és ilyen marha értelmes üveges szemekkel nézni a világra, mint ahogy az előbb láthattuk.-vigyorgott az én lökött bátyám.

Én csak az égnek emeltem a szemem, majd elindultam órára. Alice is jött velem, mert neki is arra van órája.

Ő be is ült az irodalomra, de még volt idő csengetésig, úgyhogy odamentem az egyik ablakhoz a folyosón, és bámultam ki a szakadó esőbe.

Majd a szemem sarkából megláttam két ismerős alakot.

Bella és Jeremy álltak a terem ajtaja mellett nagyon közel egymáshoz. Bella a fejét a fiú melkasának döntötte, miközben Jeremy megsimogatta őt a hátánál.

Ahogy megláttam őket hihetetlen kétségbeesés és düh kerített hatalmába. Tehát együtt vannak… De most miért is vagyok emiatt kiakadva? Irigylem tőlük a boldogságot? Ennyire önző lennék?

Majd pár pillanat múlva Bella felemelte a fejét, és egyenesen az én szemembe nézett. Láttam magamat visszatükröződni csokoládé szemeiben. A szemeim most nem a megszokott aranyszínben fénylettek, mint vadászat után mindig, hanem szinte éjfeketék voltak. De nem sok időm volt ezen gondolkodni, mert Bella hatalmas és megfejthetetlen érzelmekkel teli, gyönyörű szemei magukba szippantottak. Nem tudtam másfelé nézni, de ő sem. Próbáltam legalább a szemeiből olvasni, ha már a gondolataiból nem tudok, de azok is ugyanolyan rejtélyesek és titokzatosak voltak, mint ő maga.

Aztán elkapta a pillantását, mert a barátja megbökte.

-Bells, mennünk kéne.-mondta neki, de nagy meglepetésemre egy csepp féltékenység sem volt a hangjában.

-Ja, persze, bocs.-mondta zavartan Bella, és kicsit el is pirult, majd rám sem nézve bement a terembe Jeremyvel az oldalán, és én is elindultam a fizika terem felé.

Előre félek az én lökött bátyám teóriáitól, de még jobban a gondolataitól… Mert biztos, hogy az ebédlői jelenet nem kerülte el a figyelmét…

2010. március 27., szombat

1.Fejezet-Új diákok

1.Fejezet

Új diákok
Ezt a fejezetet Szylunak ajánlom, szorítok neki, hogy sikerüljön a nyelvvizsgája!!!




/Bella szemszöge/

Holdtalan éj volt.

Hárman suhantunk át az alvó Seattle-en, hangtalanul és emberi szem számára felfoghatatlan gyorsasággal. Csak a szórakozóhelyek voltak nyitva, és csak pár ember szállingózott az utcákon már. Nincs itt ebben az időszakban túl nagy éjszakai élet.

A sötét sikátorok felé vettük az irányt, mert akiket mi keresünk, szintén az éj leple alatt mennek vadászni…

A következő pillanatban a szél felém sodort egy jellegzetes illatot, ami eltéveszthetetlen a számomra. Édeskés, és bódító volt…vámpírok.

-Érzitek?-szóltam oda Mirandának és Jeremynek. Ők csak bólintottak, és mindhárman keletnek fordultunk. Nem kellett sokáig keresgéltünk. A nő sikolyai már messziről hallatszottak. Én még nagyobb sebességre kapcsoltam, reméltem, hogy még meg tudjuk menteni szerencsétlent.

Gyorsabb voltam, mint a többiek, hiszen a szüleim miatt nekem minden különleges adottságom erősebb.

Hirtelen ötlettől vezérelve, felugrottam az egyik ház tetejére, és ott szaladtam tovább.

Végre odaértem!

Bár csak másodpercekbe tellett, én óráknak éreztem. Leugrottam a házról, pontosan a két vámpír elé, akik éppen most láttak volna neki a halálra rémült lánynak.

-Azonnal engedjétek el!-sziszegtem fenyegető éllel a hangomban.

-Mégis mit képzelsz, te nyomorult ember magadról? Sebaj, remek az illatod, majd te leszel a desszert.-vetette oda nekem a hátrébb álló, majd a lányt elengedve felém indult, és a közelebb álló is közelíteni kezdett felém. Felvettem a támadó pózt, és harcra készen vártam őket. Igaz, hogy ketten vannak, de mindjárt megjönnek Miriék is.

Először a közelebb álló támadott. Még vámpírhoz képest is lajhár tempóban mozgott, viszont elég nagy erővel ugrott rám. Azt hiszem, talán két éves lehet vámpírévben számolva. Könnyedén kitértem az ütései elől.

Közben megérkeztek a többiek is. Miri elvitte a lányt, és most valószínűleg valami mesét akar beadni neki, hogy mi történt pontosan. Jeremy már a másik vámpírral harcolt.

Engem lekötött a „lajhár” vámpír, mert elég erősek voltak az ütései, ha az egyik ilyet kifogom, akkor elég komoly sérülést szerezhetek. Bár nagyon gyors vagyok, de egy vámpírhoz képest törékeny, azért persze erősebb, mint egy átlagember.

Kicseleztem a vámpírt, és lendületből hasba rúgtam, majd bemostam neki egyet. Nem hagyhattam, hogy észhez térjen, ezért kikaptam a tőrömet, (amit még anyámtól örököltem) a tokjából, és darabjaira vágtam őt.

Miranda közben visszatért, és tüzet rakott a kartonokból, amik a sikátorban szanaszét hevertek, majd meggyújtotta őket, mi pedig Jeremyvel (aki közben végzett a másik vámpírral) ráhordtuk a nomádok darabjait.

Én letisztítottam a tőröm, és Jeremy is így tett a sajátjával. Miri a dulakodás nyomait tüntette el.

-A lány elhitte a mesét?-kérdezte Jeremy Mirandától.

-Persze, bár szerintem olyan sokkos állapotba került, hogy jóformán azt sem tudta, mi zajlott körülötte.-vont vállat a barátnőm.

-Szegény lány. Szerencse, hogy időben érkeztünk.-sóhajtottam.

-Igen. Ő most megmenekült.-mosolyodott el Miranda.

-Csajok, mi lenne, hogyha valamelyik éjjel is nyitva tartó étteremből vinnénk haza kaját? Én személy szerint éhen halok.-kérdezte Jeremy.

-Csatlakozom, már éppen időszerű, még önmagamhoz képest is rég ettem.-mondta Miri.

-Rendben, beugorhatunk valahova, de én nem kérek, nem vagyok éhes.-mondtam mosolyogva. Nekünk sokkal kevesebb táplálék kell, mint az embereknek, csak 2-3 naponta eszünk egyszer, és akkor sem túl sokat.

Levettük a maszkot, amit mindig viseltünk, ha őrjáratozni mentünk, hogy nehogy véletlenül bárki is felismerjen minket, és levettük a fekete, véres szerelésünket, ami Mirinek és nekem egy fekete testre simuló hosszú ujjúból, egy fekete bőr fűzőből és kesztyűből, Jeremynek pedig szintén fekete ing, és bőr mellény, valamint neki is kesztyűből állt. Ez alatt a cucc alatt mindig viseltünk egy hétköznapi felsőt is, sose lehet tudni alapon. Szerencsére nem volt annyira hideg, bár így is fáztunk.

Bementünk az egyik este is nyitva tartó étterembe, és Miriék megvették a vacsit, majd indultunk haza.

Gyorsan futottunk, mert úgy legalább nem fázunk, és már mindannyian fáradtak voltunk. Tegnap este a szomszéd megyében végig kellett kergetnünk egy vámpírt a fél városon, mert nagyon ügyesen bujkált, és még két másik társára is figyelnünk kellett. Ezért gyakorlatilag napkeltéig a várost fésültük át, aztán pedig suliba kellett menni, nem maradt idő alvásra.

Míg ezt végig gondoltam, haza is értünk Forksba, és pár pillanattal később fáradtan léptünk be közös házunk ajtaján. Nagyon jó helyen van, mert a város szélén áll, ezért senki nem veszi észre éjjeli kiruccanásainkat, de mégis könnyen beérünk a suliba. Ez azért is szempont, mert bár a mi gyorsaságunkkal az se lenne probléma, ha történetesen New Yorkban lenne a házunk, de ügyelnünk kell a látszatra.

A többiek leültek a kis amerikai konyha előtti négyszemélyes asztalhoz, és enni kezdtek, de én nem maradtam lenn velük. Elköszöntem tőlük, és felmentem az emeletre a szobámba, hogy végre aludhassak egy kicsit. Gyorsan átöltöztem, még arra sem vettem a fáradtságot, hogy lezuhanyozzak, csak bedőltem az ágyba.

Amint a párnára tettem a fejem, azonnal mély álomba merültem, hogy a megmaradt pár órát reggelig átalhassam.



Másnap reggel barátnőm rázogatására ébredtem.

-Heh?-nyögtem a párnába, amikor Miri a vállamnál fogva felrázott.

-Bella, kelj már fel, mióta alszol te ennyit? El fogunk késni.-nyaggatott tovább.

Erre kipattant a szemem.

Mi van???

-Hány óra van?-kérdeztem még mindig rekedt hangon, miközben kitántorogtam a fürdőbe, és megmostam az arcom.

-Tíz perc múlva nyolc, úgyhogy jobb lesz, ha sietsz.-válaszolta, majd kiment a szobámból.

-Hogy az a…-kezdtem volna el mondani a legválogatottabb káromkodásokat, amiket csak ismerek, de vissza fogtam magam, és gyorsan bevágtam magam a zuhany alá, mert a tegnapi vért és piszkot le kellett mosnom magamról.

A víz nagyjából felébresztett, de nem húzhattam az időt tovább, mert már így is késésben voltam.

Gyorsan törölközőbe csavartam magam, és bevágtáztam a szobámba. Kikaptam a szekrényemből egy fekete csőgatyát, egy sötétlila inget, és egy fekete mellényt, felöltöztem, majd ismét a fürdőszobába siettem.

Most különösen nagy hasznát vettem a gyorsaságomnak, ugyanis öt perc alatt rendbe kaptam magam, és nyoma sem volt rajtam a tegnap esti fáradtságnak. Igaz, hogy aludtam is vagy négy órát, ami nekem bőven elég volt, sőt még sok is, mert nem szoktam ennyit…

Villámgyorsan belehajigáltam a cuccaimat a hátizsákomba, és felhúztam a kedvenc, hosszú szárú, fekete bőr csízmám, majd a táskámmal együtt a nappaliban teremtem.

-A motorommal megyek.-mondtam Mirinek, de meg sem vártam a válaszát, már ott is voltam az én szépségemnél, felpattantam rá, és elszáguldottam a suliba.

Láttam a visszapillantóból, hogy barátnőm ott jön mögöttem a kocsijával, de elég hamar ott hagytam, és 200-zal repesztve mentem a suliba.

Gyorsan lefékeztem az egyik üres parkolóhelyen, a sisakomat betettem az ülés alá, és emberi tempóban futottam a biológia laborba, mert bár nagyon siettem, még így is becsöngettek, mire odaértem.

Szinte beestem a biosz terembe.

-Köszönjük, hogy megtisztel minket a jelenlétével, Ms. Swan.-jegyezte meg a tanár, mire én elmorogtam egy elnézést, és a helyemre mentem. Azaz mentem volna, ha meg nem látok ott valakit.

-Á, igen, hogyha pontosan érkezett volna, akkor tudná, hogy új tanuló érkezett az osztályba, és oda ültettem.-mondta Mr. Banner nem éppen kedves hangnemben, úgy látszik, kihúztam a gyufát nála. De hisz csak pár percet késtem, ez nem a világ vége!

Én a helyemre indultam, és közben azon agyaltam, miért nem hagy nyugodni az új srác… Az ösztöneim jeleztek, de nem tudom miért. Aztán ahogy elhaladtam mellette, megcsapott a tipikus illat, amit bármilyen helyzetben fel tudok ismerni…

A vér is meghűlt az ereimben.

Mit keres egy vámpír a suliban?

A kezeimet ökölbe szorítva ültem le mellé, és igyekeztem minél messzebb húzódni tőle. Hiába, ha nem használhatom a gyorsaságom, nekem lőttek, nincs esélyem vele szemben.

De vajon tudja, hogy mi vagyok? És egyáltalán miért jött ide? Hiszen itt nagyon sok ember van, bármikor megtámadhat valakit.

Rásandítottam, és ő is éppen engem nézett a szeme sarkából. Kíváncsian méregetett, engem pedig gyűlölet és félelem öntött el.

Mi van, ha a Volturi tudomást szerzett rólunk, és ránk küldték a kopóikat? A lehető leggyorsabban ki kell derítenünk, mit keres ez itt, és ha baj van, fel kell szívódnunk.

Rejtély számomra, hogy akadtak a nyomunkra, az illatunk nagyon gyorsan eltűnik, pár másodperc múlva már nem is érződik, hogy ott jártunk…

Görcsösen szorítottam a ceruzámat, csak akkor kaptam észbe, mikor nagyon halkan recsegni kezdett, csak az én és a padtársam számára hallhatóan, gyorsan lazítottam szorításomon, miközben megint magamon éreztem a vámpír pillantását.

Figyelemelterelés képpen a jegyzeteimmel kezdtem vacakolni, mire addig ügyeskedtem, amíg a füzet kiesett a kezemből, és én reflexből utána kaptam a bal kezemmel.

Csakhogy a vámpírral nem számoltam. Ugyanis az illatom pont arra szállt a mentszéltől. A fajtánknak csábítóbb illata van, mint az embereknek, hiszen ha a vámpírok vacsizni akarnak, akkor legalább olyat pécézzenek ki, aki nagy valószínűséggel vissza tud vágni. Arra sem voltam képes figyelni, hogy ne a távolabb lévő kezemmel kapjak utána, hanem a jobbal.

Gratulálok Bella! Ezt aztán jól megcsináltad.

Látszott rajta, hogy eléggé fejbe vágta az illat löket, mert kezeit görcsösen ökölbe szorította, és száját szorosan összepréselte.

Kicsöngettek, és ő felugrott a helyéről, majd kirohant az ajtón. Eddig nem tűnt fel, de ő is úgy ült mellettem, mint a kardot nyelt kígyó a só fürdőben.

Felálltam, és próbáltam emberi tempóban menni a következő órámra. Úgy döntöttem, csak otthon mondom el a többieknek, nem tudhatjuk, hány vámpír van itt, azt sem, milyen képességeik vannak, ha egyáltalán van. Szerencsém, hogy rám egy vámpír tehetség sem hat.

Egész délelőtt ezen járt az agyam, úgy éreztem, majd szét robbanok az idegtől.

Mirinek is feltűnt, hisz jól ismert engem. Éppen fizikáról jöttünk ki, mikor kérdőre vont.

-Na, jó Bella, látom, hogy van valami, nyögd már ki, mi történt.-állt meg előttem határozottan.

-Nem tudom, miről beszélsz.-vontam vállat, de tudtam, hogy sürgősen ki kell találnom valamit, mert nem tudok hazudni, főleg nem neki.-De arra gondoltam, el kéne mennünk valamikor moziba, adják az új Sherlock Holmest, és benne van a kedvenced is.-kacsintottam rá mosolyogva. Szerencsére ráharapott, és a menzára vezető úton csak erről csacsogott. Én diadalittasan mosolyogtam az orrom alatt, és néha benyögtem egy „ühüm”-öt meg egy „perszét”, és ez bőven elég is volt neki.

Bementünk az ebédlőbe, és beálltunk a sorba. Vettünk egy-egy almát és vizet.

Jeremy az egyik sarokból felénk intett, mi pedig elindultunk felé. Lehuppantunk Mirivel az asztalhoz.

-Hali!-mondtuk egyszerre, mire elnevettük magunkat.

-Sziasztok csajok!-köszönt.-Mi újság?-dőlt hátra a székében.

-Igazából egész délelőtt ezt próbáltam kihúzni a kisasszonyból.-bökött felém a fejével. Én megdöbbenve néztem rá. Na, ennyit arról, hogy eltereltem a figyelmét.-Csak nem azt hitted, hogy egy Sherlock Holmes film elég ahhoz, hogy ezt elfelejtsem.-nézett rám vigyorogva.

-De, igazából pont ezt hittem.-mosolyodtam el fanyarul.

-Rosszul hitted.-és mosolya még szélesebb lett. Én csak a szemem forgattam.

-Elárulnátok, hogy mi van?-csattant fel Jeremy. Hupsz, neki fogalma sincs semmiről. Bár az én drága barátnőmnek se sokkal több.

Kinyitottam a vizemet, és csak úgy megszokásból körbe néztem a menzán, miközben ittam, és a következő pillanatban olyat láttam, hogy meglepetésemben félrenyeltem, és majdnem az egészet szerencsétlen Jeremyre köptem.

Ott ült a bronzvörös hajú vámpír, akivel biológián egymás mellett ülünk, de nem csak ő, hanem még rajta kívül négy vámpír.

Te atyaúristen!

Cifrán elkáromkodtam magam, és feléjük fordultam.

-Jól vagy, Bells? Mi történt?-kérdezte Jeremy

-Semmi, csak még nem láttam azt a virágot az ablakban.-mondtam, mert tudtam, hogy ha jobban megnézik őket, akkor rájönnek, mi van.

Mindketten az ablaknál lévő asztalra néztek, és egyszerre hördültek fel, majd gyorsan felém fordultak.

-Tudod mit? Szerintem is meg kéne néznünk az új Sherlock Holmest, azt még Jeremy is képes végigülni velünk.-nézett az említettre egy olyan tipikus „mondj már valamit, te észlény” pillantással.

-Öööö… ja, igen, persze.-Jeremy még mindig nem találta a szavakat.

A mobilomra néztem.

-Mennünk kéne, ha nem akarunk megint késni, engem ma már lehurrogtak egyszer.-vágtam grimaszt.

-Oké.-pattant fel Miri, és Jeremy is feltápászkodott. Mirinek most nem velünk van órája, úgyhogy ő elindult egyedül, Jeremy és én pedig az irodalom terem felé vettük az irányt.

Mindketten elég gondterheltek voltunk, hiszen azért nem mindennap szakad a nyakunkba öt vámpír, aki csak úgy besétál a suliba és elvegyül a francba is.

Ennek nem lesz jó vége…

Beléptünk a terembe, és ahogy körülnéztem, ki is fordultam.

-Mi van Bells?-állt meg Jeremy is. Odahúztam a fal mellé, és mivel nem beszélhettem, hiszen a szuper hallásuknak köszönhetően mindent hallana, ezért jobb híján, mutogatni kezdtem.

Kézzel-lábbal elmagyaráztam neki, hogy a kis vámpír kobold, akit az ebédlőben láttunk benn csücsül a teremben.

Nehéz szülés volt, de leesett neki.

Mire én kimerülten a melkasára hajtottam a fejem. Amikor végre összeszedtem magam, és elnéztem a válla felett, láttam a bronzvörös hajú vámpírt, ahogy ott áll, és úgy néz, mintha szellemet látott volna. Úristen, vajon rájött, hogy mi vagyok??? Vagy már eleve tudja???

Most a szeme teljesen fekete volt. Kontaklencse ide-oda, azért a szemszín változásait nem tudja elrejteni. Mert, hogy kontaklencsét visel, az is biztos, ugyanis a vámpírok szeme karmazsin vörös. Persze az emberek nagyot is néznének, ha egy vörös szemű járó kelőbe botlanának az utcán.

Csak az a nagy kérdés, mi baja van? Miért sötétült el a szeme? De ezek a gondolatok azonnal kiszálltak a fejemből, mert pillantásunk találkozott, és a fekete mélység magába szippantott. Arra kaptam észbe, hogy Jeremy megbökött.

-Bells, be kéne mennünk.-nézett rám értetlenül.

-Ja, persze, bocs.-makogtam. Mi az isten van velem? Ahogy beléptem a terembe, csöndes kuncogást hallottam, mire a szemem automatikusan arra felé tévedt. Az az apró törpilla vámpír nevetett, de lövésem sincs min. Mi ilyen vicces?

Ő erre abba hagyta, és értetlenül nézett rám.

Hupsz… Lehet, hogy ezt most nem kellett volna hallanom.

De hülye vagy Bella!-szitkozódtam magamban, miközben, hogy elültessem a gyanút, a szemem végigsiklott az egész termen.

Végül beültünk a szokásos helyünkre, a leghátsó padba, épp időben, mert becsöngettek.

Díj

Díj!!!
Ide is kaptam egy díjat!
Az állam a padlót súrolta, de nagyon örültem neki :)
Szabályok:




1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogjukat)!

2.) Tedd ki a logót a blogodra!


 
3.) Írj magadról 7 dolgot!


4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!


5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!


Köszönöm szépen Eminek, aki szerint megérdemeltem ezt a díjat, nagyon örültem neki :)

7 dolog rólam:



tiszta dinka egy csaj vagyok XD (és ez most komoly)

veszélyesek a hangulatváltozásaim

a hangulatomtól függő, hogy milyen zenét hallgatok, de anélkül nem bírom, akárhova megyek, hacsak nem éppen beszélgetek vkivel, tuti zenét hallgatok, de van, hogy beszélgetés közben is játszom a zenét a fejemben XD

van egy kutyusom, aki csöppet hiperaktív, de imádom

gondolom, nem mondok újat azzal, h imádom a Twilight Sagát, de egyébként ezen kívül is rengeteg könyv van, amit nagyon szeretek, főleg Fantasy és a Dan Brown könyvek, de a horrort is szeretem :D

imádok rajzolni

ha oda kerül a sor, belsőépítész szeretnék lenni

Én ezt a díjat minden írónak küldöm, mert úgy gondolom, mindenki ugyanúgy megérdemli. Az írás elég szubjektív dolog, és különböző ízlések, stílusok vannak, ráadásul rengetegen vagyunk, és mindenki dolgozik az írásain, ami dícséretes.

Még egyszer köszönöm Emi!

2010. március 26., péntek

Prológus

Prológus


Sok évvel ezelőtt, mikor Délen a nagy vámpírháborúk dúltak a területekért, nagyon sokan haltak meg…

És nagyon sokan nem tudják az igazat sem, mivel nem csak a területekért harcoltak, de ami a legfontosabb, nem csak vámpírok…

Két fél háborúzott egymással, igazi vérre menő küzdelemben, nem volt kegyelem…

Az egyik oldalon egy Maria nevű vámpír, és újszülött hadserege, a másikon pedig az az egyetlen csoport, aki a vámpírokon kívül el tud bánni velük.

A Volturi még nem tud erről a hatalmas méreteket öltő küzdelemről, mert a hírekben egyelőre még nem jutottak el Volterrába, ahol a vámpírok uralkodó családjának a székhelye van. És Dél-Amerika mindig is zavargások helye volt, szinte alig létezett huzamosabb ideig tartó béke az itt élő vámpír klánok történelmében.

A háború oka pedig a másik oldal küldetése miatt tört ki. Ugyanis az ő dolguk, hogy az embereket megvédjék, és minél kevesebben haljanak meg vámpírtámadásban. Persze ők sem tudnak megmenteni mindenkit, de így fenn tartják az egyensúlyt…

Egy szőke, magas vámpír harcolt egy törékenynek látszó, sötétbarna hajú és zöld szemű nővel, aki viszont gyorsan, és ügyesen tért ki előle újra, meg újra. Látszott, hogy mindketten képzettek, de a nő gyorsabb volt, és ruganyosabban mozgott. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy vámpírt ilyesmiben le lehessen körözni, mégis megtörtént.

És nem csak ennél a küzdelemnél, hanem mindegyiknél. A vörösen izzó szemű vámpírok csak kapkodták a fejüket, mert még ők is csak elmosódott foltokat láttak néha, de ha egyszer elkapták ellenfelüket, akkor már nem sok esélyük volt, hiszen a vámpírok erősebbek voltak náluk.

Aztán a sötétbarna hajú nő megsebezte egy tőrrel a szőke hajú vámpírt, akinek a vágás a könyökétől egészen a válláig szaladt, és alatta piroslott a vére. A vámpír egy pillanatra meglepődött, mert nekik nem árthat holmi közönséges tőr, vagy bármilyen fegyver, de a következő másodpercben a fájdalom utolérte őt. Felordított, és valamennyire le is lassult. A nő megpróbálta még egyszer megsebezni a vámpírt, de ezúttal ő húzta a rövidebbet, ugyanis a szőke kikerülte, és végigkarmolta a kezét, ezáltal a veszedelmesen gyors nő is lelassult valamennyire…

A harc tombolt körülöttük, de ők csak egymásra figyeltek, mert mindkettő tudta, hogy nem minden napi harcossal van dolga.

A vámpírok vesztésre álltak, mert az újszülöttek tapasztalatlanok voltak, a másik oldal pedig szakképzett és harcedzett.

Egyszer csak egy barna hajú, és csoki barna szemű férfi elkiáltotta magát, és a gyors lények másodpercek alatt összeterelődtek.

Maria hadseregének a kilencven százaléka elpusztult, aki pedig megmaradt, az egymásnak esett, így a másik oldal vezetője visszavonulót fújt.

Erre a megmaradt harcosok pillanatok alatt eltűntek a pár vámpír szeme elől, aki túlélte. Még az illatukat sem érezték, mintha nem is jártak volna erre…

***

-Jasper, mik voltak ezek?-ment oda Maria a szőke hajú vámpírhoz, akinek a karján még mindig nem gyógyult be a sérülés, pedig már rég meg kellett volna történnie.-Nem tudom…-felelte a férfi őszintén.-De ha nem lenne itt ez a seb a karomon, abban se nagyon hinnék, hogy egyáltalán itt voltak. Minden nyom nélkül eltűntek.-mondta Jasper a távolba meredve, majd megrázta a fejét, és témát váltott.-Laurent és Elena hol van?

-Elena meghalt, Laurent pedig nem tudom, hol van, de nem hiszem, hogy visszajön.-mondta Maria, azzal elindult a főhadiszállásra, és Jasper követte őt maguk mögött hagyva a még parázsló máglyákat…

Sziasztok és ismertető

Sziasztok!

Életem első írása a végéhez közeledik a másik blogomon, de nem tervezem, hogy befejezem a fantazmagóriáim gyártását, mert ahhoz túlságosan megszerettem ezt.:)
Úgyhogy, továbbra is itt rontom a levegőt a blogvilágban, ezúttal egy fanficcel jövök :D
Az ötlet tőlem származik, de nagyon sokat segített benne az egyik szintúgy twilight mániás barátnőm, akit itt úgy ismerhettek, hogy Rose23.
Együtt találjuk ki, én megírom, és aztán ő átolvassa, és szól, ha valamit máshogy kéne írnom.
Szóval rengeteget segít!
És rámragasztotta a szadista hajlamait, szóval, ha függővég van, én mosom kezeim XD
Akkor most egy kicsit a történetről....

You are my Destiny

Nos, az első önálló történetem után úgy döntöttem, kipróbálom, hogyan írok fanfictiont. Ez egy Edward Bella központú történet lesz, de nem a szokott formában.

Ugyanis itt Bella se nem ember, se nem vámpír. Valami más. Valami különleges. Ami egyrészről megkönnyíti, másrészről megnehezíti a kettejük között kibontakozó szerelmet.

Az oroszlán és a bárány története

De ki a bárány és ki az oroszlán?



Remélem, elolvassátok, és tetszeni fog!

Puszi

Mesi28

Komment

Tudom, hogy minden író ezzel nyaggat titeket, de el nem tudjátok képzelni, mit jelent egy komment nekünk, ezt csak az tudja, aki ír!Nektek nem vesz sok időt igénybe, nekem viszont rengeteget segít! Ha sok komit kapok, könnyebben jön az ihlet, és pörög az agyam, ezáltal jobbak lesznek a fejezetek!

Nem akarok komi határt bevezetni, ez nem az én stílusom, de kérlek titeket, hogy írjatok hsz-t!



Előre is köszönöm

A cím jelentése

A történet címe "You are my Destiny", ami magyarul annyit tesz, te vagy a sorsom/végzetem, ahogy tetszik.





Azt hiszem, nem kell megmagyaráznom, miért ezt választottam :)





Elérhetőségeim

Ha bármi óhaj-sóhaj, banner vagy linkcsere lenne, nyugodtan írjatok mailt, vagy vegyetek fel msnre :)

e-mail cím: cs.mesi28@citromail.hu

msn cím: cs.mesi876@hotmail.com

About Me