19.Fejezet
Vásárlás és egyéb katasztrófák
Hát sziasztok!
Ez az utolsó bejegyzésem, mielőtt elutazom, úgyhogy most egy hétig híremet se halljátok :)
Asszem ez a most következő függővég után az életemet menti meg, hogy még csak ezen a kontinensen se leszek :P
Csak saját felelősségre és egy jó adag nyugtatóval ajánlott a fejezet :P
De Szylukám... ha ez nem dönt ki, akkor majd a következő...vagy a következő :)
Egyszer úgyis elérem xP
Na mind1, szal remélem azért tetszeni fog :)
Dézi, ne reklamálj, mert most neked kedveztem a végén ;)
Dorszií, ezt a részt neked ajánlom, ugyanis az ihlet megszállt, és hát a körömpolírozós hapsika meg....:P:P
puszi
mesi28
/Bella szemszöge/
Nem, ennyire nem lehetnek hozzám kegyetlenek az égiek! Miért pont mindig abba botlok bele, akit el kell kerülnöm?
Kell?
Á, nem tudom, de akkor is, az tuti, hogy ezt az a kis pattogó ruhamániás pingpong labda intézte el.
-Öhmm… sziasztok!-mentem oda hozzájuk kissé zavartan, és amint megláttam Edward meglepett arcát, nyugtáztam magamban, hogy úgy látszik nem csak engem vettek hülyére.
-Á, Bella, azt hittem már sose érsz ide!-táncolt oda hozzám, és megölelt. Oké, ez nekem egy kicsit sok… lemerevedtem a hirtelen gesztustól, de aztán óvatosan visszaöleltem.
Komolyan, villogó neonfelirat van a fejem felett, hogy alvós maci vámpíroknak, hogy az összes engem ölelget?
Oké, azért nem mind, de hát mégis… persze, nagyon aranyos volt tőle, szeretem Aliceben, hogy ilyen közvetlen és kedves.
-Nem azért, Alice… de Edward is jön velünk? Nem hinném, hogy bármely pasi jól érezné magát egy bevásárló körúton.-jegyeztem meg óvatosan.
-Hát nem is azért jön, hogy élvezze, hanem azért, mert… mert elvesztett egy fogadást, és ez volt a tét.-vont vállat az apró vámpír.
-De Alice…-kezdte Edward, de Alice lepisszegte.-De én nem is…-próbálkozott újra szegény, de Pöttöm Panna tartósabbik kiadása megakadályozta, hogy bármit mondjon, ugyanis, egy határozott mozdulattal befogta a száját.
Edward méltatlankodásával mit sem törődve hozzám fordult, és elvigyorodott. Nekem itt valami bűzlik… összevont szemöldökkel figyeltem őket.
-Akkor indulhatunk?-kérdezte Alice, de választ már nem várt, hanem az ismerős ezüst Volvóhoz ugra-bugrált, majd várakozóan nézett ránk. Edward alig észrevehetően megrázta a fejét, de azt tisztán láttam, ahogy a szemét az égnek emelte. Volt egy olyan érzésem, hogy valamiből kimaradtam.
-Bella, gyere! Te ülj előre, én meg ülök hátra.-mondta, de meg se várta a válaszom, bevágódott hátra, én meg nem akartam bunkó lenni, úgy tettem, ahogy kérte.
Egész úton Alice vidám lelkendezését hallgattuk. Alig bírt a fenekén maradni, még az ülésen is ugrált.
Ki látott már hiperaktív vámpírt?
Márpedig ő az. Mi elől szinte teljes csöndben ültünk, Edward arcán elnéző mosoly játszott, és valahányszor a visszapillantóba nézve látta, mit művel hátul a húga, lassan megcsóválta a fejét. Tényleg olyanok, mint a testvérek. Nem szükségből vannak együtt, hanem mert szeretik egymást. Ritka ez a fajtájuknál, mint a fehér holló, de ők egyáltalán nem olyanok, mint az átlagos vámpírok.
-Jaj, olyan jó lesz! Annyira szép ruhát láttam a minap a kirakatban! Bella, mintha neked találták volna ki, fel kell majd próbálnod! Ugye milyen klassz?-kezdett bele a már nem is tudom, hányadik menetbe.
-Hát persze Alice.-sóhajtottuk kórusban. Igazából örültem, hogy itt van velünk Alice is, mert Edward közelsége hihetetlen erővel hatott rám, és így kisebb az esély rá, hogy valami meggondolatlan dolgot műveljek. Olyan zavarba ejtően tökéletes volt. Észre se vettem, hogy őt bámulom, csak mikor ő is oldalra nézett és tekintetünk találkozott.
Fülig pirultam, és az idő további részében a mellettünk elsuhanó tájat pásztáztam nagy érdeklődéssel. Néhányszor éreztem magamon a pillantását, de konokul az ablak felé fordultam, és nem néztem oda, mert nem tudtam volna garantálni azt, hogy újra el tudok fordulni azoktól a hipnotizáló karamella szemektől…
Bár a külvilágból sem láttam valami sokat, ugyanis Edward annyira eszeveszetten vezetett, hogy csak összemosódott zöld csíkot láttam az erdőből, még úgy is, hogy a látásom elég éles.
Végül ezeket felváltották Port Angeles szürke kisutcái és a sápadtan világító lámpák sora, és rá kb. tíz percre már meg is állt a kocsi egy hatalmas pláza előtt.
Te szent ég, ez máris ijesztő!
-Készülj fel, kezdődik a kínzás.-motyogta Edward olyan halkan, hogy Alice, aki már ki is pattant a kocsiból idő közben, nem hallhatta.
Halkan felkuncogtam.
-Annyira nem lehet szörnyű!-súgtam vissza. Edward felvonta a szemöldökét.
-Erre térjünk vissza másfél óra múlva.-kacsintott rám, majd ő is kiszállt, és három öles lépéssel megkerülte az autót. Már én is rászántam magam, hogy akkor most kiszállok a jó meleg és száraz kocsiból a szemerkélő esőbe, mikor a kilincs egyszer csak eltűnt a kezem közül, és helyét egy kemény, de mégis lágy kéz vette át.
Edward udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és a kezét nyújtva kisegített.
-Köszönöm.-mosolyogtam zavartan, és kicsit elpirultam. Nem voltam az ilyen fokú kedvességhez hozzászokva. Ő egy féloldalas mosollyal nyugtázta, hogy sikerült a hatása alá vonnia engem… megint.
-Mire vártok, sült galambra? Menjünk már!-hallottuk meg Alice kissé bosszús hangját, és amikor odanéztem megláttam, hogy kicsivel arrébb áll durcásan keresztbe font karokkal, és lábával várakozóan dobol az aszfalton.
-Alice, a boltok nem szaladnak el.-vigyorgott Edward.
-De ti ketten igen, ha nem figyelek oda.-vágott vissza az aprócska lány, és belém karolva elkezdett húzni a pláza felé.
Alice úgy ment be a nagy üveg forgóajtón, mint egy elkárhozott, akinek épp megengedték, hogy felmenjen a mennybe.
Az arcán hatalmas mosoly ragyogott amint meglátta a hatalmas boltokat teli mindenféle csecse-becsével és ruhával, és a szemei úgy csillogtak, mint egy kisgyereknek, aki épp most lépett be az édességes bolt ajtaján.
Elkezdett húzni az első üzlet felé, és innentől nem volt megállás. Csak sodródtam az eseményekkel.
xxx
Két óra múlva…
-Alice, elegem van, hány boltba akarsz még becipelni?-hangom hisztérikusan csengett.
-Ugyan, Bella, ne hisztizz, még alig pár boltban jártunk, alig vásároltunk valamit. Juj, azt a cipőt meg kell vennünk, egyszerűen mesés!-könyörgőn néztem Edwardra, aki vigyorgott, mint a tejbe tök, és egy olyan „én előre szóltam” nézéssel jutalmazott.
-Sokat segítettél, kösz szépen!-nyögtem, majd hagytam magam elvonszolni kínzásom legújabb színterére.
Soha, de soha többet ebben az életben nem megyek Aliceszel vásárolni, ez kész öngyilkosság! Ezt nem lehet kibírni! Inkább megküzdök száz újszülöttel, minthogy én ezt még egyszer elviseljem!
Bár Edwardon is látszott, hogy már neki is elege van, ugyanis minden második bolt után mehetett a kocsihoz bepakolni a cuccokat, amiket Alice összeszedett.
Miután rám tukmált két tíz centis magas sarkúnak álcázott Bella pusztító fegyvert, és veszekedtünk egy sort a kasszánál, hogy ki fizessen (azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy Alice nyert), a fehérnemű bolt felé kezdett húzni.
Na, nem…
-Alice, te menj csak be, de én ezt inkább kihagyom.-cövekeltem le a bolt előtt.
-Bella, ne legyél már ilyen, egy nőnek kellenek ilyen dolgok is!-győzködött Alice.
-Esküszöm, pasi leszek.-nyögtem, mire Alice felnevetett, Edward pedig elég furcsa, szinte ijedt képet vágott.-Nem gondoltam komolyan.-tájékoztattam, mikor láttam, hogy nem esett le neki a poén.
-Bella, nem lehetsz ilyen! Nem fognak megenni a bugyik.-forgatta a szemeit Alice.
-Nem, csak a melltartók fojtanak majd meg.-morogtam az orrom alatt. Alice durcásan nézett rám, Edward viszont dallamosan felnevetett.-Különben is… öhmm… éhes vagyok, elmegyek enni valamit, te addig nyugodtan intézd el ezt, jó?-vetettem be az utolsó kártyámat.
Alice nagy nehezen beleegyezett, majd ravaszul megvillant a szeme.
-De Edward veled megy. Nem szeretném, ha véletlenül nem találnál vissza, és Edward tuti vigyázni fog rád, mert nem akar egy hónapon keresztül minden egyes nap engem kísérgetni a plázában. Igaz bátyus?-nézett ártatlanul az említett személyre.
Edward inkább nem mondott semmit a húga remek ötletére, csak gyengéden karon ragadott, és lementünk a földszintre.
-Tényleg éhes vagy, vagy csak a húgom tette be nálad a kiskaput?-kérdezte vigyorogva, mikor már elég távol kerültünk Alicetől.
-Ennyire átlátszó lennék?-kérdeztem vissza, mert helyes volt a feltételezés, csak Alicetől akartam szabadulni.
Alice… fehérnemű bolt… Alice… juj!
Edward megint felnevetett. Ma egész nap fülig ért a szája, persze mikor Alice rángatta ide-oda, mint egy marionett bábut, akkor elég elkínzottan nézett ki szegény, de amikor rám nézett, mosolygott. Bár nem bánom, mert a nevetése olyan, mint az angyaloké.
-Csak egy kicsit.-vont vállat.
-Sajnálom, hogy téged is belerángattalak. Ígérem, nem lógok meg.-mosolyogtam rá.
-Én nem bánom. Amúgy se olyan könnyű meglógni előlem.-vigyorgott rám féloldalasan.
Szorosan egymás mellett sétáltunk, a karunk majdnem összeért. Azon kaptam magam, hogy már nem azt zakatolják az ösztöneim, hogy vámpír, vámpír, vámpír, hanem hogy, Edward, Edward, Edward. És ez merőben más volt.
Csak őt láttam. Mindig és mindenhol. Semmi más nem érdekelt, ha ő itt volt velem.
Istenem, mit nem adnék, ha mindketten emberek lehetnénk. Ez még sose jutott eszembe, hisz elégedett voltam a sorsommal, nem szerettem az öldöklést, de a vadászlétet igen, hisz megkímélhetek ártatlan életeket, és ez megéri a harcot.
Most azonban… miért nem más viseli ezt a sorsot? Én miért nem lehetek boldog azzal, akit szeretek? Ilyen nagy kérés?
Úgy látszik, igen…
Edward… ő… ő biztos nem tudná elfogadni, ki vagyok. Hiszen, mégiscsak a fajtája megölésére képeztek ki, ez hozzám tartozik.
-Bella, Bella, minden rendben?-hallottam meg Edward aggódó hangját, mire gyorsan megráztam a fejemet, hogy magamhoz térjek, és rá emeltem a tekintetem.
-Hogyan?-kérdeztem összezavarodva.
-Azt kérdeztem, minden rendben van-e. Nagyon elgondolkodtál.-ismételte meg a kérdését.
-Igen, persze.-vágtam rá sietve.-Elbambultam.-vontam vállat, de legbelül fájt a szívem.
Már éppen szólásra nyitotta a száját, mikor egy napbarnított, fehér fogú, körszakállas fazon elénk lépett.
-Ciao bellezza!-köszönt mézes-mázos hangon, és a kezében valami körömápoló szettet tartott.
-Hello!-köszöntem vissza neki, miközben elkezdett valamit félig olaszul, félig angolul hablatyolni, a körömpolírozóról, és barna kezébe vette az enyémet, majd elkezdte sikálni a körmeimet, amik egy idő után szépen fénylettek.
-Gentile bello signorita, te nagyon fog ezt szeretni. Ez lenni eccelente, hinni nekem.-bólogatott serényen.
-Igen, elhiszem. De nem kérem, köszönöm szépen.-mosolyogtam rá kedvesen, ha már egyszer elutasítom az ajánlatát.
-Bello bello signorita, ez lenni molto bene a kicsi kacsójának.-csókolt nekem kezet. Edward alig hallhatóan felmordult mellettem.
-Van piccolo is, nem kell venni alto. Bellezza, magácska annyira kedves kisasszony, olyan szép lenne a kis kacsója tőle.-oké, ez már kezd sok lenni…
Edward a derekamnál fogva maga mellé húzott, hogy ne tudjak ellenkezni, és valamit olaszul mondott a hapsinak, aki ezek után békén hagyott, és elment mást keresni, hogy eladhassa a termékeit.
Nem mondom, hogy nem éreztem jól magam Edward karjai között, de azért elég furán vette ki magát a dolog.
-Öhmm… Edward… mit mondtál annak a szerencsétlennek? Fülét farkát behúzva állt odébb.-kérdeztem, de nem kicsit voltam zavarban attól, hogy még mindig a derekam átfogva tartott maga mellett.
A hangomra elengedett, és zavartan túrt a hajába.
-Kérlek, ne haragudj az előbbi viselkedésem miatt, csak felhúzott az az ember.-láttam rajta, hogy csakugyan ideges, alig bírt elfojtani még egy kitörni készülő morgást.
-De hát miért?-kérdeztem kíváncsian. Mitől lett ilyen dühös?
-Nem érdekes.-rázta meg a fejét és csillogó szemekkel nézett le rám.
-De igen, az.-makacskodtam.-Mondd el kérlek!
-Miért vagy te ilyen konok?-sóhajtott fel.
-Volt kitől örökölnöm.-mosolyodtam el, ahogy a szüleimre gondoltam. Főleg anyu volt borzalmasan önfejű.-De ne tereld a témát, még mindig nem mondtad el.-„ébredtem fel” merengésemből.
-Kitől örökölted?-kérdezte figyelmen kívül hagyva az előbbi kijelentésemet. Csúnyán néztem rá, jelezve, hogy tudom, mire megy ki a játék, de szemeiben a gyermeki kíváncsiság elpárologtatta a haragom egy pillanat alatt.
-Édesanyámtól. Apa mindig azt mondta, hogy hiába a szemünk más színű, az enyémekbe nézve anyu pillantását látja.-mosolyogtam nosztalgikusan, de közben összeszorult a torkom. Még ennyi idő elteltével is nehéz volt beszélni róluk, bár ezekre az emlékekre szívesen gondoltam vissza.
Észre se vettem, de megálltunk egy bolt előtt, ahol Alice toporgott, majd mikor meglátott minket, azonnal odasietett hozzánk.
-Bella, egyesével etted a rizsszemeket a kínai kajából, vagy mi tartott ennyi ideig?-toporgott előttem, de meg se várta a válaszom, már húzott is be a ruhaboltba.-Találtam neked egy gyönyörű ruhát, biztos csodásan fog neked állni.-csiripelte vidáman.
A kezembe is nyomta a ruhát, és bezavart az egyik öltöző fülkébe. Ahogy megláttam a ruhát, majdnem infarktust kaptam. Miri ehhez képest kispályás volt… Egy nagyon szűk, és még annál is rövidebb mélykék nyakpántos selyemruha volt, elég merész kivágással.
-Alice, én ezt nem veszem fel.-fordultam ki a próbafülkéből.
-Bella kérlek, a kedvemért.-nézett rám hatalmas boci szemekkel, és még a két kezét is összekulcsolta.
-Kezdem unni ezt a nézésed.-morogtam sötéten, mire Alice csilingelően felnevetett én meg visszatrappoltam, hogy magamra rángassam ezt a förtelmet. Mármint, a ruha maga gyönyörű szép, de rajtam biztos szörnyű lenne, másrészt pedig nem is érzem jól magam az ilyenekben. Ez inkább Mirandának, vagy a Cullen nővéreknek való.
Végül rászántam magam, és elkezdtem felvenni, de alig jött rám. Alice tuti elnézte, ez legalább két számmal kisebb a méretemnél. A ruha kicsit ért tovább a fenekemnél, ezzel az első sarkon megerőszakolnak. A cipzárt alig bírtam felküzdeni a hátán, és annyira szorosan tapadt rám, hogy szerintem, ha leülnék, szétrepedne rajtam.
-Alice, elnézted a méretet, ez túl…-mentem ki a fülkéből, de nem Alice állt előttem, mint számítottam rá, hanem Edward. Megtorpantam, és még a szavam is elakadt. Ő se nagyon jutott szóhoz, szemei pillanatok alatt elsötétedtek, és nyelt egy nagyot amint tekintetét végigfuttatta rajtam. Az arcom lángba borult, és mindenfelé néztem, csak rá nem.
Hát ez nagyon ciki. Alice-t meg fogom fojtani, mégpedig ezzel a kék ruhával. Most már kezdenek nekem gyanúsak lenni ezek a kisebb stiklijei. Szerintem felcsapott kerítőnőnek a drága. Csak azt nem tudom, miért pont én. Annyi gyönyörű, kedves, okos lány van, miért pont egy ilyen szerencsétlennel küzd.
-Izé… Alicet nem láttad?-nyögtem ki nagy nehezen. Ahogy észrevettem, Edwardnak leginkább ekkora erőfeszítésébe került, hogy a szemembe nézzen, és ne kicsivel lejjebb. Azért ő is csak férfiből van. Aliceszel meg nem tudom, mit fogok csinálni, de nem lesz benne köszönet.
Edwardnak nem kellett válaszolnia, ugyanis a következő pillanatban megláttuk, azaz nem őt, hanem egy járó ruhakupacot. De ez a kupac elég instabil volt.
Ne… ne… ne…
Alice véletlenül nekem jött, de akkora lendülettel, hogy Edwardnak csapódtam, és szó szerint ledöntöttem a lábáról. Még gurultunk párat a földön, majd megálltunk. Én voltam alul, ő pedig fölöttem támaszkodott, gondolom nem akart rám nehezedni.
Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a számon hűvös leheletét. Az orrunk súrolta a másikét, és míg az én lélegzetem elakadt, az övé felgyorsult. Szemeiben annyi érzelem volt, hogy egyet se tudtam megfejteni, de nem is voltam olyan állapotban, hogy elemezgessek. Teljesen elvette az eszem a közelsége. Félénken, pillekönnyen végigsimítottam a karján, és mintha csak erre a jelre várt volna, még közelebb húzódott. Olyan közel, hogy az ajkai már az enyémeken voltak…
