24.Fejezet-Slozi sztori

24.Fejezet

Slozi sztori

Hello jónép!

Sorry, h késett a fejezet, de a kutyusom beteg lett, és dokihoz kellett vinnem, meg kaptunk gyógyszert, mert torokgyulladása van a drágámnak, szal lóhalálában írtam meg ezt a fejezetet.:D

Ez különleges rész a számomra, fizika TZ írása közben ötlöttem ki az elejét, kicsit se néztek rám ám furcsán, amikor felröhögtem hangosan xD

Azért is fontos, mert a címét egy hihetetlenül nagy baromságról kapta, amit Dorszií, Bella1213, Anyíta és Én alkottunk chaten :D Ezért is a fejezetet most akkor ennek a három hihetetlenül pihent nőszemélynek küldöm :)

Mert a slozi sztori, az utánozhatatlan!!!!XD

Egyébként csajok, szerintem most igazán jófej voltam, nagyon fogtok szeretni :P meg utálni is, mint mindig, mert na, nem bírtam ki a végét xD

Remélem tetszeni fog!

Ha hiba van benne, bocsi, de 2 óra alatt hoztam össze :) Rekord!xD

xoxo

mesi28

/Edward szemszöge/

Fizikáról kijőve elkaptam Miranda gondolatának fonalát, amint épp Bellának papolt. Annyit láttam a gondolataiból, hogy a folyosón mennek. Aztán megláttam a 25-ös terem ajtaját, és így már be tudtam tájolni.

Nem is volt messze, öles léptekkel indultam arrafelé a folyosón hömpölygő diáktömegben. Az emberek távol tartják magukat tőlem, ezért nem okozott problémát a haladás, nem állták utamat.

Hamarosan már láttam is őket. Miranda a szekrényében pakolászott és be nem állt a szája. Bella karba font kezekkel állt, pont háttal nekem, és szó nélkül, türelmesen tűrte, hogy kioktassák.

Végül Miri észrevett.

-Emlegetett szamár.-nézett egyenesen rám, mire Bella megfordult, és hallottam, ahogy a szíve meglódul, majd elakad a lélegzete.

Visszafordult a barátnőjéhez és suttogott valamit, amit nem hallottam, majd berontott a wc-be.

Tanácstalanul álltam meg az ajtó előtt.

-Mire vársz még? Menj már utána!-csapta be a szekrényét Miri.

-Öhmm... nem tudom, feltűnt-e neked, de ez egy női mosdó.-köhintettem, mire a szemét forgatta.

-Akarsz beszélni vele, vagy sem? Szedd már össze magad, maximum kirugdos a takarítőnéni.-tudtam, hogy igaza van. Emmett egy évszázadig ezt fogja emlegetni.

-Akkora rakás szerencsétlenségek vagytok mindketten! Bella makacs, mint az öszvér, te meg itt töketlenkedsz!-mondta tovább a magáét.

-Miri, neked baromi sok ellenséged lehet...-mondtam, majd nagy levegőt véve benyitottam.

/Bella szemszöge/

Éppen már megnyugodtam volna, mikor nyílt az ajtó, és Edward lépett be rajta. Ezt nem hiszem el...

-Te meg mit keresel itt?-esett le az állam.

-Hát tudod, ide járok iskolába.-válaszolta győzedelmes mosollyal az arcán. Na, ne igyál előre a medve bőrére, Edward Cullen!

-Ühümm. Lehet, hogy térképre lenne szükséged. Tájékoztatlak, hogy EZ a női mosdó, a férfi eggyel arrébb van.-válaszoltam. De most komolyan! Képes volt bejönni! Ezt meg kell emésztenem.

-Bella, te is tudod, hogy miért vagyok itt.

-Öööö... segítesz pisilni?-találgattam.-Köszi, de ide a király is egyedül jár.

Zavartan túrt bele bronzvörös hajába.

-Csak beszélni akartam veled. És mivel te nem vagy hajlandó, és folyton meglógsz, kénytelen voltam drasztikusabb lépéseket tenni.

-Vagyis bejönni a slozira utánam. Világos.-bólogattam.

-Bella, miért nem vagy hajlandó normálisan hozzáállni a dolgokhoz. Tényleg kell ez?-váltott gyengédebb hangnemre. Ne! Csak ezt ne! Üvöltözzön inkább, de ezt a pillantást nem bírom. Érzem, hogy egy hajszál választ el attól, hogy eldaloljak neki mindent...

Szó nélkül megfordultam, és bementem a wc-be. Még régebbről emlékeztem rá, hogy van itt egy kisebb ablak. De mi minden volt odapakolva, te jó ég! A lehető leghalkabban lehajtottam az ülőke tetejét és felálltam rá, mert amilyen töpszli vagyok, nem értem fel.

Domestos, Duck WC tisztító, meg mindenféle vacakot szedtem le óvatosan onnan, de amikor egy wc pumpa akadt a kezembe nagyot néztem. Mióta tartják azt az ablakban?

Óvatosan kinyitottam, és megfogtam a felső peremet, ahogy szinte kifeküdtem az ablakon, hogy kihúzzam magam. Közben megszólalt a csengő. Király, nyelvtanra se megyek ma be!

Kihúztam magam félig, de aztán hallottam egy halk kis csattanást, és éreztem, hogy nem megy tovább. Basszus, az övcsatom!

Szerencsétlenkedtem egy sort, mire kiszabadítottam, így kicsusszantam, majd a talpaimmal ellöktem magamat és leugrottam a földre.

-Ezt megúsztam.-sóhajtottam a kezeimet leporolva, mint aki jól végezte dolgát, és indultam volna a motoromhoz, mikor éreztem, hogy valaki elkap a karomnál fogva, majd megfordít és gyengéd erőszakkal a falhoz nyom. Mindez fél pillanat alatt játszódott le, arra se volt időm, hogy megnyikkanjak. Éreztem az érintésén, hogy Ő az. A szívem tudta, hogy ez az ő érintése.

-Edward...-kezdtem el a mondatot, de többre nem jutottam, mert hűvös ajkait az enyémre nyomta. Mindent elfelejtettem, azt hogy ő vámpír, azt hogy vadász vagyok, azt is, hogy mi a nevem, csak hihetetlen boldogságot éreztem. Mégsem tudtam megmozdulni, nem tudom, miért. Annyira tökéletes volt a pillanat, ahogy ajkai az enyémeket becézték.

Elhúzódott tőlem, és nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de megelőztem. Két kezem közé fogva az arcát húztam le magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. Karjai bilincsként fonódtak a derekam köré, és nem is akartam onnan kiszabadulni soha. Szavakkal leírhatatlan íze volt az ajkainak, még többet akartam belőle. Mikor pedig megéreztem kutakodó nyelvét a számban, teljesen feladtam azt, hogy értelmesen gondolkodjak. Nyelvünk érzéki táncot lejtett, és ha nem szorított volna oly erősen magához, biztos összeesek az élménytől. Beletúrtam bozontos hajába, mire erősebben nyomott a falhoz, és egyik keze finoman végigsimította a hátamat, majd a csípőmnél állt meg, bizsergető érzést hagyva maga után. Csak úgy izzott körülöttünk a levegő.

Egy idő után azonban levegőre volt szükségem, Edward pedig mintha csak a gondolataimban olvasott volna, elszakadt tőlem, és homlokát az enyémhez nyomta. Mindketten kapkodtunk a levegő után, holott csak nekem volt rá igazán szükségem.

Most már viszonylag összefüggően bírtam gondolkodni, és az is eszembe jutott, hogy ezt mennyire nem lett volna szabad. De nem bántam meg. Igaz a mondás, a tiltott gyümölcs a legédesebb.

-Szer...-suttogta volna Edward, de kezeimet meggypiros szájára helyezve elhallgattattam őt. Kérdőn, kissé értetlenül nézett rám.

-Csak akkor mondd, ha már mindent tudsz rólam.-adtam a magyarázatot sóhajtva.

-Kizárt, hogy bármi is változtatna az érzéseimen.-nyomott egy lágy puszit a számra.

-De tudok egy helyet, ahol nyugodtan beszélgethetünk.-fogott kézen, majd a parkoló felé vettük az irányt. Illetve csak azt hittem, hogy oda megyünk, de meglepetésemre Edward az erdőbe vezetett.

-Mennyire tudsz gyorsan futni?-nézett rám, mire én elővettem a ravaszabbik vigyoromat.

-Annyira, hogy még te is csak egy csíkot látsz belőlem.-feleltem.

-Akkor kövess.-villantott rám egy lélegzetelállító féloldalas mosolyt, majd megiramodott. Nem tétováztam, utána eredtem. El kellett ismerni, hogy vámpírhoz képest is baromi gyors volt. De azért nekem nem okozott gondot, könnyen tartottam a sebességet.

Nem telt el sok idő és Edward lassított, és végül megállt. Kérdőn néztem rá, de ő csak elmosolyodott és előre mutatott. Úgy tűnt, mintha az erdő ritkulni kezdene. Tettem pár lépést és egy varázslatos, vadvirágokkal teli kis réten találtam magamat. A nap egyik sugara pont akkor tört át a felhőkön, meleg fénybe vonva a kör alakú kis rétet.

Lehunyt szemmel szívtam magamba a virágok andalító illatát, majd szememmel Edwardot kezdtem keresni. Ott állt az árnyékban, egy fának dőlve figyelt engem csillogó szemekkel.

Elmerültem a tekintetében és vártam, mikor lép közelebb, de nem mozdult. Végül meguntam, és én mentem oda hozzá.

-Gyönyörű ez a hely.-mosolyogtam rá.-De te miért állsz itt? Nem vagy Drakula, hogy elporladj a napsütésben. Vagy igen?

Halkan felnevetett.

-Te tudod, mi történik, ha nap ér bennünket?-kérdezte, mire megráztam a fejem.-Egyébként nem vagyok Drakula, és nem ért nekem a napfény.

-És akkor még mindig azt kérdezem, hogy miért ácsorogsz az árnyékban.-húzódtam hozzá közelebb. Éreznem kellett a közelségét, hogy nem csak egy álom, amiből egyszer felébredek.

Nem felelt, csak engem nézett, éreztem az arcomon a leheletét. Gonosz kis ötletem támadt.

-Hát jó.-vontam vállat, majd elindultam vissza a napsütésbe, de mikor a rét közepére értem, összeestem.

-Bella!-hallottam meg ijedt kiáltását és egy pillanattal később már ott termett mellettem, úgy emelt az ölébe, mintha csak porcelánból lennék. Én továbbra is játszottam az ájult királyleányt, de mikor simogatni kezdte az arcomat, nem bírtam tovább és kicsúszott a számon egy halk kuncogás.

Sőt, úgy elkezdtem nevetni, hogy szinte fulladoztam és kinyitottam a szemeimet.

-Te csak szórakoztál velem?!-kérdezte hitetlenkedve Edward.

-Csak egy kicsit.-néztem rá hatalmas őzikeszemekkel, és hatott is, azonnal eltűnt a méreg aranyszemeiből.-Gyönyörű vagy napsütésben!-simítottam végig elámulva az arcán.

-Egyébként meg nem?-kérdezte incselkedve, mire játékosan oldalba böktem.

Majd csend ereszkedett közénk, feszült csend, én pedig tudtam, hogy most kell a lovak közé csapni.

-Szeretném, ha végighallgatnál, bár nem tudom, mit fogsz ezek után gondolni rólam. Én... én vadász vagyok. Vámpírokra vadászom.-böktem ki, majd mentegetőzni kezdtem, ugyanis semmit nem tudtam az arcáról leolvasni.-De nem vagyok eszelős, vagy ilyesmi, azokat a vámpíokat ölöm meg, akik embereket ölnek, bár nem tudunk mindenkit megmenteni, de fenntartjuk az egyensúlyt. Nem ölünk meg akárkit, aki az utunkba akad. Nem vagyunk hidegvérű gyilkosok. Sejtem, mit gondolsz, de hidd el...-hadartam egyre gyorsabban, de Edward közbe vágott.

-Bella, én...

-Tudom, hogy hamarabb el kellett volna mondanom, de nem voltam rá képes, és...

Edward úgy látszik megunta a kissé idegbeteg hablatyolásomat, mert egy határozott mozdulattal magához húzott és befogta a számat a sajátjával. Lassan csókolt meg, olyan lágyan, hogy szinte elfolytam a karjai között.

Majd rám nézett, a szeme úgy csillogott, mint még soha.

-Szeretlek.-mondta a mindennél többet jelentő szócskát mosolyogva, és éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe. Inkább hozzábújtam, és szorosan átöleltük egymást.

-Én is szeretlek.-motyogtam széles mellkasába. Éreztem, ahogy végigsimít a hajamon, le a hátamon és szorosan magához húz. Így ültünk a fűben, ki tudja meddig, és csak élveztük a másik közelségét.

-Mesélsz magadról?-kérdezte halkan.

-A vadász énem képességeire vagy kíváncsi, vagy az életemre?-kérdeztem vissza.

-Minden érdekel veled kapcsolatban.-puszilta meg a homlokomat.

-Annyira azért nem vagyok izgalmas téma.-nevettem fel zavartan, de imponált, hogy ennyire meg akar ismerni. Én is kíváncsi voltam rá.

-Viccelsz? Te vagy a legnagyobb titok, akit a leginkább meg akartam fejteni az első perctől kezdve, ahogy beestél azon a reggelen a biológia terembe.-mormolta, én pedig éreztem, hogy a vér az arcomba szökik.

-Kezdem akkor a vadászok képességeivel. Erősebbek vagyunk egy embernél, de a fegyverünk inkább a gyorsaságban rejlik. Annyira nem vagyunk jó erőben, hogy pusztán azzal boldoguljunk egy harcban, de annyira igen, hogy egy pofontól ne zúzódjon szét a koponyánk, és szerencsére elég gyorsan gyógyulunk. A kisebb sérülések, ficamok meg ilyesmik egy este alatt rendbe jönnek, de ez a sérülés súlyosságától függ.

Mindegyikünket kicsi korunktól kezdve képeznek, előbb tudtam megvédeni magamat, mint beszélni. De egyébként is elég fogékonyak vagyunk a harcművészetekre, és az egyensúly érzékünk is nagyon jó ennek köszönhetően. Jók az érzékszerveink is természetesen. Keveset alszunk és pár naponta egyszer eszünk, egyébként elég jól bírjuk táplálék nélkül. Minden vadász védett egy vámpír képesség csoporttal szemben. Elég hülyén hangzik, de mondok példát. Egyik ismerősömre például nem hat semmilyen káprázat vagy illúzió. Vannak halhatatlan és halandó vadászok is. Ez egy kicsit bonyolult. Az a lényeg, hogy 16-23 éves korig valamikor lezajlik egy bizonyos folyamat, amit mi átváltozásnak nevezünk. Akkor döntjük el, hogy halandóként vagy örök életűként folytatjuk tovább. Mi sem értjük teljesen ennek a lefolyását, mindenkinél másképp zajlik.-zúdítottam Edward nyakába mindent egyszerre. Szegény csak nézett nagyokat.

-Ez hihetetlen, de sok mindenre választ ad.-suttogta maga elé, majd rám kapta a tekintetét.

-Te milyen képességtől vagy védve?

-Rám egyik sem hat. Mindkét szülőm örök életű vadász volt, így védettebb vagyok, és kicsivel erősebb, meg gyorsabb is, mint a többiek. A vadászok nagy része a halandó életet választja és családja lesz, kevesen választják a másik életet, de a szüleim így döntöttek.-anyuék említésére, úrrá lettek rajtam a keserédes emlékek, szomorú mosollyal az ajkamon gondoltam rájuk vissza. Nem ezt a sorsot érdemelték.

-És te már döntöttél? Már lezajlott az átváltozás?-kérdezett tovább.

-Még nem.-válaszoltam.-De a döntést már azon az estén meghoztam, amikor a szüleim meghaltak. Csak az indok változott idő közben.

-Milyen döntést hoztál?-kérdezte halkan, de a feszültség érezhető volt a hangjában.

-Az örök életet fogom választani. Először csak azért akartam, hogy megtalálhassam anyuék gyilkosát. Úgy éreztem, ennyivel tartozom nekik. Most már más is közre játszik.-válaszoltam mosolyogva. Láttam, ahogy a tartása ellazul és felszabadultan mosolygott rám.

-És mi van Bella Swannal? Ez a vadász volt. És te?-simította végig az arcom kézfejével.

-Bella Swan csak egy átlagos lány baromi zűrös múlttal.-vágtam rövidre, de láttam a szemében, hogy nem fogja ennyiben hagyni.-Torontóban születtem, és ott töltöttem a gyerek koromat is. Nyolc éves voltam, amikor a szüleimet megölte egy vámpír. Csak azért menekültem meg, mert anyu elbújtatott, ezzel pedig aláírta a halálos ítéletét. Neki már nem volt ideje menekülni. Amikor előjöttem és láttam, mi történt, tudtam, hogy szólnom kell valakinek. Leghamarabb az egyik közeli családi barát, Christian számát találtam meg, így őt hívtam fel. Ő akkor épp Franciaországban volt, de mindent ott hagyott és jött, ahogy hívtam. Aztán ő nevelt fel, ugyanis apuék egyetlen rokona sem élt már. Jól bánt velem, azóta is olyan, mintha a második apám lenne. Aztán amikor befejeződött a tanulásom, Mirandáékkal kerültem össze, bár ismertem őket még régebbről. És azóta így hárman vagyunk. Ennyi lenne.-sóhajtottam nagyot.-Nem valami boldog történet, de nem volt rossz életem.-mosolyodtam el. Chris tényleg mindent megtett, hogy otthonom legyen. Sokkal tartozom neki és Melissának.

-Nem tehetsz az édesanyád haláláról, Bella. Nem a te hibád volt.-ölelt meg, és komolyan küzdenem kellett a könnyeim ellen. A szemem így is nedves lett, és kicsit szaggatottabban szedtem a levegőt.

-Köszönöm.-temettem az arcomat a nyakába.

Ő nem szólt semmit, csak csendben öleltük egymást. Még mindig nehezemre esett a szüleimről beszélni. Még ennyi idő elteltével is annyira hiányoznak. Még emlékszem, mennyire boldog is voltam, amikor apa azt mondta nekem, hogy büszke rám.

Hirtelen furcsán kezdtem érezni magam, és Edward is elengedett, gondolom neki is feltűnt. Gyorsan elkaptam a kezét, mert a világ mintha kibillent volna, minden forgott velem. Aztán nem emlékszem semmire, mert magába szippantott a sötétség...