10.Fejezet-Egyezség

10.Fejezet

Egyezség

Helloka!

Igen-igen, már megint előbb van friss...utálom, hogy nem tudok nektek nemet mondani xD

azt hiszem, most elég sok kérdésre választ kaptok, szóval lesz egy kis infó áradat :)

De persze nem hagylak titeket gondolkodni való nélkül, kerülnek elő új kérdések :D

Nagyon szépen kérlek komizzatok, ez egy nagyon fontos rész :)

Ja, a képet én szerkesztettem, nézzétek el, nem vagyok vmi nagy photoshop zseni xD

puszka

mesi28

/Miri szemszöge/

-Vámpírokra.-Alice szája egy „o” betűt formált, és egy szót sem bírt kinyögni. És még én kapok sokkot…

-Ti… mi… uff…-igazán értelmes próbálkozás volt a megszólalásra, de megértem őt.

Egyik pillanatban még azt hiszed, hogy te vagy az úgynevezett csúcsragadozó, a nagy fehér cápa, a következőben pedig közlik veled, hogy bizony rád is vadászik valaki.

-De ne aggódj! Mi csak az embereket védjük, nincs vámpíröldöklési-kényszerünk.-próbáltam nyugtatni.-Nem tudunk mindenkit megmenteni, de fenn tartjuk az egyensúlyt. Csak azt nem értem, hogyan bírjátok ilyen jól az emberek között. És hogyhogy nem szaporodtak el a gyilkosságok most, hogy itt vagytok.-gondolkoztam hangosan, hátha választ kapok.

-Mi állatvérrel táplálkozunk. Ezért aranyszínű a szemünk. Igazán sértő, amiket feltételeztek rólunk. Mi vagyunk a jófiúk.-rajzolt a levegőbe Alice idézőjeleket. Úgy látszik megjött a hangja. Viszont ez nem kicsit meglepő.

-Állatvérrel? Ilyenről még sosem hallottam.-őszintén megdöbbentem, ez hihetetlen!

-Sajnos nem sokan osztják az elveinket. Mi egyetlen másik vegetáriánus klánról tudunk, ők Alaszkában élnek.

-Értem. És honnan jött ez az ötlet? Hiszen azért elég erősek az ösztöneitek, főleg az első évben.-nagyon érdekelt ez a téma, fantasztikusnak tartottam, hogy van, aki szembefordul a sorsával és az ösztöneivel, hogy megkímélje az ártatlanok életét. És Alice is nagyon szimpatikus volt.

-Carlisle az értelmi szerzője, hihetetlen emberséggel van megáldva. Amikor megtudta, hogy átváltozott, undorodott magától, nem volt hajlandó embereket ölni, hogy ő létezhessen. Újszülött létére hatalmas volt az önuralma. Először megpróbált végezni magával. Nem akart így élni, szörnyetegnek érezte magát. De nem tudta megölni magát. A fajtánkról is alig tudott valamit, hiszen a legendák nem bizonyultak helytállónak. Érezte, hogy egyre csökken az önuralma, ezért elment minél messzebb az emberektől, a legelhagyatottabb helyeket kereste. Aztán egyszer egy szarvascsorda rohant át a rejtekhelye mellett. Carlisle már borzalmasan szomjas volt. Rájuk vetette magát, és akkor rádöbbent, hogy lehet így is élni.-mesélte Alice.

-Nagyon megható történet.-mondtam. Nem győztem álmélkodni.-Mennyi időbe telik kifejleszteni az önuralmat?

-Személytől függ. Mindenkinél más, de mindenképpen hosszú évek gyakorlata. Persze, az sokat segít, hogy nem elengedhetetlen a légzés számunkra. De még így sem könnyű. Főleg ha előtte már kóstoltál embervért. Szegény Jaspernek is ezért ilyen nehéz. De én már eleget beszéltem. Nagyon kíváncsi vagyok, milyenek vagytok. Még soha nem is hallottam vámpírvadászokról. Jazz egyszer említett különleges lényeket, de nem sokat tudott mondani.

-Mit mondott?

-Azt, hogy sokkal gyorsabbak a vámpíroknál, ami számunkra elképzelhetetlen, az arcukat maszk takarja, és valami furcsa, mágikus tőrrel harcolnak, ami sebet tud rajtunk ejteni. Nem tudom, ti voltatok-e, de ez a következtetésem.

-Hol találkozott Jasper velünk?-kérdeztem meglepetten. Ez furcsa.

-Tudod, ő egy ideig harcolt Dél-Amerikában, őt is ott változtatták át. De egy idő után nagyon megutálta a folyamatos öldöklést. Így ott hagyta Mariát és a seregét. Gondolom róluk már hallottál.

-Bizony. Mind hallottunk róla. Ismerőseink, rokonaink harcoltak ott. Emlékszem, én is menni akartam, de anyám azt mondta, nem akar az öcsém után engem is elveszíteni.-mondtam lehajtott fejjel.

-Mindenki meghalt a családodból?-kérdezte Alice együttérző hangon.

-Igen. De öregségben, egy szép élet után. Kivéve az öcsémet. Őt vámpírok ölték meg.

-Sajnálom.

-Már nagyon régen történt. Nem csak ti vagytok halhatatlanok.-mosolyodtam el.

-Ez komoly?-esett le Alice álla.

-Igen. De nekünk van választásunk. Eldönthetjük, mit akarunk. Ez elég bonyolult. De általában 16-22 éves korig történik meg valamikor.

-Hű. Akkor te gondolom az örök életet választottad.

-Igen. És nem bántam meg. Ha lenne még egy lehetőségem, ugyanezt választanám.-mosolyodtam el.

-Elmondod, mik a tulajdonságaitok?-Alice kérlelő szemének nem lehet ellenállni, de figyelmeztetnem kellett.

-Igen. De figyelmeztetlek, hogy senkinek, de senkinek az ég egy adta világon nem árulhatod el.-ő komolyan bólintott, én meg valamiért bíztam benne.

-Sokkal gyorsabbak vagyunk a vámpíroknál, és az egyensúlyérzékünk is tökéletes. Ezen kívül jók vagyunk a harcművészetekben. Alapvetően azért törékenyebbek vagyunk nálatok, de mivel hatalmas sebességgel mozgunk, erősek az ütéseink, pláne a rúgásaink. A szívünk teljesen rendszertelenül ver, van, amikor csak úgy fogja magát, és egy fél óráig meg sem dobban. Az átváltozás után viszont már rendszeresen ver, és semmitől nem gyorsul, vagy lassul, ugyanolyan marad stresszhelyzetben is. Jóval lassabb lesz az emberekénél. Nem tudom, ez mitől van, senki se tudja. Az illatunk pár másodpercen belül eltűnik, hogy szükség esetén el tudjunk menekülni. Ezért nem érzitek ti sem mindig, csak amikor úgy mozdulunk, vagy a légmozgás arra viszi azt. Védekező mechanizmus, és igen hatásos. Valamint csábítóbb is az illatunk, mint az embereknek. Ha már kipécéz valakit a vámpír, akkor olyan legyen, aki vissza tud ütni. És minden vadász immunis egy vámpírképesség csoportra. Tudom, ez így elég furcsán hangzik. Például én védett vagyok a manipuláció ellen. Jeremynek védve vannak az érzelmei.-magyaráztam.

-És Bellával mi a helyzet?

-Nos, az ő esete nagyon különleges. Ő az összes létező képességgel szemben védett, ugyanis neki az anyja és az apja is vadász volt. Ezért erősebbek a tulajdonságai, mint az átlag vadásznak.

-És az ő szülei akkor még mindig élnek?

-Nem. Bella árva. A szüleit még kislány korában egy vámpír mészárolta le, elég brutálisan. Bella anyjának épp csak volt ideje elrejteni a lányát, mielőtt a vámpír rájuk tört, és megölte őket. Bella ekkor mindössze kilenc éves volt. És végig kellett néznie. Majd egy hozzájuk közel álló család fogadta be őt, de egy idő után már nem volt biztonságos Oroszországban, túl sok volt a zavargás. A családom barátságban állt az övével, így Bella eljött hozzánk. Nem tudom, hogy volt benne ennyi lelki erő. Már gyereknek is okos és érett gondolkodású volt.

-Ez szörnyű.-suttogta Alice megrendülten.

Egy pár pillanatig még hallgattunk, majd én kérdeztem.

-Mesélnél a családodról? Nagyon érdekelne a történetetek, és persze a tied is.

-Persze.-mosolygott rám-De ez egy hosszú mese lesz.-figyelmeztetett, majd belekezdett.

Mindent elmondott, és én hol nevetve, hol sírva hallgattam a történetet. Mindenkinek elmondta a történetét a családból, szó volt a képességekről is. Sok tehetség van a Cullen családban. Mikor meghallottam, hogy Edward gondolatolvasó, nem kicsit kaptam frászt.

-De akkor már tud mindent nem? A gondolatainkból. És téged is simán ki tud hallgatni.-kezdtem kiakadni.

-Nos, nem tud semmit, mert hát… hmm… ha ott van a közelben Bella… nos… nem igazán figyel másra.-kuncogott Alice.-Engem pedig ne félts, megtanultam, hogy rejtsem el a gondolataimat. Hidd el, a mi kis agyturkászunknak sec perc alatt el fog menni a kedve attól, hogy a fejemben vájkáljon.-kacsintott rám ravaszul, én pedig jót kuncogtam.

-Szerinted Edward szerelmes Bellába?-kérdeztem Alicetől. Hisz mint megtudtam, ő és Edward nagyon közel állnak egymáshoz, neki tudnia kellett.

-Egyelőre tagadja, de szerintem fülig belezúgott. Látszik a szemén. Teljesen máshogy viselkedik, ha a közelében van. Azt viszont nehéz eldönteni, Bella szereti-e őt. Olyan ellentmondásosan viselkedik. Bár most, hogy elmesélted ezt az egészet, kezdem megérteni, miért ilyen. A szíve bízik Edwardban, csak az agya nem. A kérdés, melyik után megy?

-Bella mindig érzékeny lány volt, de általában az agya után ment. Viszont ő is sokat változott, mióta megismerte a bátyádat. Boldogabbnak tűnik, de ugyanakkor nagyon szomorú is. Hisz ő azt hiszi, ti is olyan vámpírok vagytok, mint a többi. Ráadásul én is úgy leszidtam őt.-hajtottam le a fejem bűntudatosan.

-Mi történt?

-Gondolom, te is tudod, hogy összeütköztek a suliban, és hát félreérthető helyzet révén, beindult a pletykagépezet. Én meg összevesztem Bellával, mert hittem azoknak a hülye libáknak a suliban.

-Nos, akkor hozzuk helyre ezt. Segítsünk nekik egy kicsit, mert ezek képesek az örökkévalóságig kerülgetni egymást.-kuncogott Alice.

-Ebben egyetértek. Majd beszélek Bellával.

-Én meg megpróbálok hatni a bátyámra.

Csak most néztem körül. Hisz már sötét van!

-Jézus, hogy eltelt az idő! Mennem kell haza, a többiek még a végén azt hiszik, Kínáig futottam.

-Én is megyek, habár nekem megvan a magyarázatom. Kár hogy a boltok csak hatig vannak nyitva, most meg már éjfél van.-nevetett Alice.

Sietve megöleltük egymást, és elindultam haza. Hát ez a nap nem volt semmi!

Alice nagyon aranyos lány, és most, hogy már mindent tudok Cullenékről, mind szimpatikusak voltak nekem.

Gyorsan megkerestem a kocsimat, és hazahajtottam.

Amikor bementem, furcsa látvány fogadott. Jeremy ült a nappaliban, és a telefont szuggerálta.

-Hello!-köszöntem, mire mintha révületből ébredt volna, felpattant a kanapéról.

-Hali Miri!-mosolyt erőltetett az arcára.

-Bella?-kérdeztem, mert bocsánatot szerettem volna kérni tőle.

-Chris hívta. El kellett mennie.-válaszolta Jeremy letörten.

-Mikor jön vissza?-aggódtam Belláért, az Oroszországi harcok nem veszélytelenek. És ha Christian segítségre szorul, akkor biztos nagy a gáz. Csak ne legyen semmi baja!

-Szerzek neki igazolást a suliba.-sóhajtottam.

-Oké. Azt mondta, ne hívjuk, mert nem tud semmi konkrétat, de amint tud, jelentkezik.

-Rendben. Megyek is, elintézem a hivatalos dolgokat.-mondtam, azzal felszaladtam az emeletre, és leültem a számítógép elé.