Sziasztok!
Igaz, hogy ez nem tartozik ide, mégis muszáj leírnom. Ma sok minden történt. Illetve csak két dolog, mégis úgy érzem, hogy rengeteg minden volt. Először is találkoztam Ivivel, amit már mióta tervezgettünk, és nagyon jól éreztem magam, azt hiszem, ez meghatározó élmény volt. Másodszor együtt megnéztük a Remember me-t, és tulajdonképpen ezért is ragadtam billentyűzetet, mert úgy éreztem, ezt muszáj megosztanom veletek.
Emlékezz rám... Az emlékek fontosak. Azok formálnak, azok által vagy az, aki.
Reggel már negyed hatkor felébredtem, és aztán folyamatosan kb másfél óránként kilencig. Összevakartam magam, és elindultam a Nyugatihoz, ahol Ivivel találkoztunk. Sokat röhögtünk azon msnen, hogy tuti elmegyünk majd egymás mellett, meg nem merjük majd megszólítani a másikat. Ehhez képest azonnal megismertük egymást, és a pillanatnyi zavartság után jól elbeszélgettünk.
Elmentünk a mozihoz, és megvettük a jegyeket a filmre. Találgattunk, hogy vajon milyen lesz, kíváncsiak voltunk mindketten. Sokat hallottunk már sok embertől róla, és alig vártuk, hogy kezdődjön.
-Őszintén szólva, én nem értem a címét. Remember me... Emlékezz rám? Nem vágom, hogy jön ez a témához, hisz ez egy srácról szól, akinek meghalt a bátyja, és rossz viszonyban van az apjával, majd belekeveredik valamibe, és fogadásból elkezd udvarolni a rendőr lányának.-tűnődtem hangosan miközben a bevásárlóközpontban lézengtünk, ugyanis még volt időnk a film kezdetéig.
-Hát én se. Én is csak annyit tudok, amennyit a tartalmáról elolvastam. Nem tudom, miért pont ezt a címet adták neki...-helyeselt Ivi.
Nagyon kevesen voltak a moziban, rajtunk kívül még kb 8-an.
(Innentől spoiler!!! bár már úgyis nagyon sokan közületek látták a filmet)
A film átlagos emberekről szól. Egyikük se más, vagy tipikus főhős alkat. Vegyes érzelmekkel vártam a filmet, miközben pörögtek az előzetesek, közben Ivivel halkan beszélgettünk. Aztán elkezdődött.
Egy metrómegállóban rablás történt. A kislányt az édesanyja a háta mögé rejti, hagyja, hogy elvegyék a tolvajok a táskáját, közben nem néz rájuk, hogy ne öljék meg. Épp jön a metró, a két férfi felszáll, és mikor becsukódik az ajtó, a tolvaj és a nő tekintete összekapcsolódik. Újra kinyílik az ajtó, majd egy lövés hangja, és a nő összeesik.
Az első döbbenet, ami elfog, a szám elé kapom a kezem, mikor látom, ahogy a lány az édesanyját szólongatja és közben elkeseredetten zokog. Jönnek a rendőrök, az egyik férfi azonnal a nőhöz megy, és felveszi a földről a lehullott jeggyűrűt. A kislány kétségbeesetten ugrik a nyakába, és zokog a karjai között, a férfi erősen szorítja magához, és az ő szeméből is kicsordulnak a könnyek.
Megrendítő, de bármilyen kegyetlenül is hangzik, tipikus filmbeli pillanat.
Csak azért írom le ilyen részletesen, mert nagyon fontos ezt tudni ahhoz, hogy értsétek meg, miért gondolom ezt az egyik legnagyszerűbb filmnek, amit valaha láttam. Mert így gondolom. Nagyon felkavart, olyan hatást gyakorolt rám, amilyet talán még egyetlen film sem.
Aztán tíz évet ugrunk az időben, a kislány felnőtt, 21 éves nő lett, az apjával él New Yorkban. Ally egyetemre jár, teljesen normális, éli a mindennapjait, egyetemre jár.
Majd megint változik a kép, és egy srác lakásában találjuk magunkat. Hívást kap, és szitkozódva kapja össze magát az aktuális ágyasát ott hagyva rohan a temetőbe. Évforduló. A bátyja halálának az évfordulója.
Azonnal érződik a feszültség apa és fia közt, pedig ott az egész család.
Tyler kapcsolata szörnyű az apjával, hisz az látszólag nem törődik a gyerekeivel, dolgozik, rém gazdag, mindent kifizet nekik, de igazából nem törődik velük. Ty kapcsolata a húgával a legszorosabb, bármire képes lenne Caroline kedvéért. A szülők elváltak, de egész jól megférnek egymás mellett.
Tylert miután csúnyán összeveszik az apjával, a barátja elrángatja bulizni, ami után balhéba keveredik, és összeszólalkozik egy rendőrrel, aki megveri és beviszi a sittre a haverjával együtt.
Ezután dönti el Tyler barátja unszolására, hogy megismerkedik a rendőr lányával, Allyvel.
Amint az várható egymásba szeretnek, Ally miután egyik este nem megy haza (mert leitta magát, és kiütötte a pia, és nem másért), elköltözik az apjától, és Tylerhez költözik. Jól megvoltak együtt, persze a dolgok közben is bonyolódtak, Caroline nem tudott beilleszkedni a többiek közé, nem voltak barátai, pedig különleges kislány, és csodálatosan rajzolt. Tyler minden nap elmegy egy kávézóba a Wall streeten. Egy ócska, megsárgult lapú, bőrkötéses könyvet visz magával, igazából egy naplót, amiben a bátyjának, Michaelnek ír, aki öngyilkos lett már hét éve.
A filmnek van egy sajátos hangulata, ami az elején furcsa, szokatlan, és az elején még voltak is cinikus gondolataim, de aztán ez a hangulat magával ragadott, és minden ilyen elmélkedés kiszállt a fejemből, elfelejtettem hol vagyok, szinte a részese voltam az eseményeknek, mégsem képzeltem magam egyik szereplő helyébe sem. Furcsa volt, de nagyon tetszett, és itt kezdtem el érezni, hogy igen, érdemes volt eljönni, és megnézni ezt. Voltak benne kisebb poénok, hisz Tyler egy elég cinikus karakter, nem egy optimista jellem, viszont művelt és okos. Többször emlegeti Gandhi egy mondatát.
"Teljesen jelentéktelen minden, amit teszünk, mégis nagyon fontos, hogy megtegyük."
Kezdenek a dolgok helyrerázódni, bár az apjával még mindig rosszban van, Ally színt visz az életébe, és kezd rádöbbenni, hogy szereti a lányt. Igazából szereti.
Azonban Ally apja rájön, hol van a lánya, és mikor Tyler egyedül hazamegy, a lakásában találja a rendőrt, akivel kemény szóváltás után még verekednek is. Miután Ally apja elmegy, Tyler kitálal a lánynak, aki dühödten kapkodja össze a cuccait.
Én azt hittem, hogy Tyler könyörögni fog neki, hogy még a csillagokat is odaígéri, csak maradjon ott Ally, de ehelyett csak annyit motyog, hogy "nem kell elmenned." Mikor Ally könnyeivel küszködve nyitja az ajtót, még annyit tesz hozzá, hogy "nem akartalak bántani". Nem egy nagy bocsánatkérés, de a hangja őszintén cseng. Ally túl dühös, ott hagyja.
Tyler kissé letargikus lesz, Ally pedig hazaköltözik, és úgy ahogy, kibékül az apjával. Tyler mindent elkövet, hogy a húga be tudjon illeszkedni, egy lány születésnapjára is elviszi, ahol azonban a társai levágják a fél haját. Nagyon csúnyán kigúnyolják őt. A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni. Itt van a fordulópont, az apjuk elmegy Carolinehoz, aki pedig azt hiszi, nem szereti a lányt.
Tyler barátja elmegy Allyhoz, és itt megint van egy mondat, ami valamiért megfogott, nekem nagyon tetszett. Próbálja meggyőzni Allyt, hogy bocsásson meg Tynak, de aztán belátja, hogy nem túl jó az ilyen szövegekben, ezért csak ennyit mond:
"-Szerelmes beléd.-Ally hitetlen, cinikus pillantására ennyit fűz hozzá.-Egyetlen egy másik lányra nézett úgy, ahogy rád, de ő tíz évvel fiatalabb nála, és azonos a DNS-ük."
Ally is megszerette a kislányt, és így Tylerrel újra találkozni kezdenek, mikor Carolinenal vannak. Minden a helyére kezd rázódni.
A szám önkéntelenül is mosolyra húzódik, ahogy látom, hogy minden kezd jóra fordulni.
Tyler apja megkérte a fiút, hogy találkozzanak az irodájában, közben elvitte a lányát iskolába. Tyler ahogy bement, meglátta az apja számítógépén a közös családi fényképeket. Amiken kisgyerekek, amiken ott van a bátyja is. Rájön, hogy az apja így próbálta feldolgozni a veszteséget.
A veszteség csak egy szó. Sok mindent jelenthet, de ha elvesztesz valakit, aki fontos neked, aki része az életednek, mindenképpen nyomot hagy benned. A legfájdalmasabb dolog a világon, ha elveszítesz valakit, akit szeretsz. És a Föld tovább forog.
Mert aznap délelőtt az iskolában a táblára volt írva a dátum:
2001.szeptember.11
Hallottam, ahogy Ivi felszisszen, és ijedten azt motyogja, hogy "Ne!", de nekem még nem esett le.
Tyler apjának az irodája egy magas felhőkarcolóban volt, és a fiú az ablaknál állt.. Pont abban a felhőkarcolóban, amibe az a repülőgép belecsapódik.
Mikor leesik a tantusz, már érzem, ahogy a szemembe gyűlnek a könnyek, várom a csattanást, a durranást, bármit, de csak csend. Az emberek kirohannak az utcára, Tyler apja kiszáll az éppen az autójából, ahogy Ally rémülten rohan ki a házból...
Egy veszteség mindent megváltoztat. A történet abból indult ki, hogy van két egymástól független család, akit ugyanúgy veszteség ért, és nem tudják feldolgozni, ezért mindenki olyan, amilyen. Ezért ilyen hideg az apa, ezért zárkózik el Caroline, ezért ilyen cinikus és megkeseredett Tyler, ezért nem mer Ally metrón utazni...
De ez most más... tragikus, és mégis...
Amikor látjuk a lepusztított épületet, és az ócska, megsárgult lapú naplót a földön heverni, meghalljuk Tyler hangját:
"Istenem, annyira hiányzol, Michael. Amikor Caroline egyszer azt kérdezte tőlem, ha tudnám, hogy hallasz, mit mondanék neked, azt feleltem, nem tudom... Most azt mondanám, szeretlek Michael."
Ha csak ezt a bejegyzést olvasod, sajnálkozol. Hogy ezt átérezd, meg kell nézni a filmet. Szerintem mindenkinek látnia kéne, mert nagyon elgondolkodtató, és egyszerűen csodálatos film!
És megint azt várnánk, hogy Ally depressziós lesz, hogy a család zokogva borul a sírkőre, hogy megy a dráma.
Nem...
Caroline az apjával kézen fogva sétál a múzeumban. Ally pedig tíz év óta először metróra száll. Tyler is mindig azon utazott mielőtt Ally mondta, hogy ő soha nem teszi ezt.
A veszteség átformál.
A család ugyanúgy áll a két sírkő előtt, mint az elején.
Még egy szeretett személy halála kellett ahhoz, hogy a dolgok ismét a helyes vágányra forduljanak.
Megértettem a cím jelentését.
A moziszékben ülve rázott a zokogás. Még a villamoson is könnyek gyűltek néha a szemembe, már lefutottak a szereplők nevei is, mire meg tudtam mozdulni. Kusza, felkavart érzelmekkel jöttem ki a moziból.
Ivivel próbáltunk megszólalni.
Szegény csak annyit hajtogatott, hogy:
Hát ez durva... Ez nagyon durva...
Én csak addig jutottam, hogy "Ez...ez..."
Miután elbúcsúztunk a gondolataim ezerrel cikáztak, csak e körül forogtak, és időről időre könnyek gyűltek a szemembe.
Még most se tudom megfogalmazni, mit is éreztem, és érzek most is. Azt hiszem, nem fog menni, csak annyit fogok mondani, hogy Remember me...
15 megjegyzés:
Hahó!
Én is pont ma néztem meg a filmet és teljesen igazad van!
Először úgy ültem be a moziba, hogy na jó, egyszer biztos nézhető lesz, de amit kaptam ettől a filmtől, azt nem lehet szavakkal leírni...
Én is két blogos társammal ültem be rá, és a végén csak néztünk egymásra, hogy ez mi volt? És potyogtak a könnyeink, és rázkódtunk a sírástól, és... és ezt nem lehet így elmondani, igazad van, mindenkinek meg kellene néznie ahhoz, hogy megértse a dolgokat, a jelenetek mögé lásson és érezze azokat a határtalan érzelmeket, amik átszövik ezt a filmet.
mindenkinek csak ajánlani tudom, mert ez egy fantasztikus alkotás, tele olyan emberekkel, akik valamiért hasonlítanak mindannyiunkra, abszolút meg tudja érteni az ember, amin átmennek és ezért nagyon bele tudja magát élni.
Gratulálok a beszámolódhoz, mert nagyon sikerült visszaadnod az egész hangulatát, annyira, hogy most megint rám tört a sírás ... :)
Na, megyek lenyugodni XD
xoxo
Lea
Leám, örülök, hogy jól sikerült, igazából azt hiszem, annyira dúltak bennem az érzelmek, hogy ezzel sikerült kiadnom magamból, és örülök annak is, hogy nem vagyok ezzel egyedül. ez egyszerűen egy érzés... amit nem lehet leírni...csak próbáltam
mesi én egy kicsivel előtted láttam a filmet, május 9-én.. 3 nappal a premier után.. Emlékszem, hogy még mikor hallottam hogy forgatják, úgy voltam vele, hogy úgyis szar film lesz aztán kijött az első trailer, megnéztem, de nem különösebben hozott lázba, mert akörül adták ki a New Moont és akkor az jobban érdekelt... de azt már eldöntöttem, hogy nem lesz olyan szar film.. aztán mikor Kitti(nets csajszi, külön fogalom piciny életemben de most nem kezdek el ömlengeni) hogy menjünk nézzük meg a többi twilight-infossal.. oké mondtam menjünk... aztán mikor beültünk a moziba, lenyomtak egy ec előzetest de igazából nem voltam túl nagy lázban a filmet illetően.. Aztán elkezdődött és már mikor lelőttél Ally anyját akkor már meglepődtem.. az események peregtek és én nem tudtam hova kapkodni a fejem... először nekem a dátum nem esett le csak annyi, hogy meghalt de kibuktam.. sírtam.. aztán mikor kijöttünk a moziból és leesett a dátum jelentése az... én.. én nem tudom elmondani mit éreztem.. úgy ahogy te sem, én sem tudom leírni azt amit akkor éreztem, de én még egy héttel utána is a film hatása alatt voltam... S bármikotr amikor mondjk csak egy kis fanvidit nézek meg elfog az az érzés, meg most is ahogy gépelek.. egy film volt ami hasonlóképpen hatott rám az a The Cure c. film volt.. két pompás film eddigi 15 évnyi életemben...
"Ghandi said that whatever you do in life, will be insignificant, but it's very important that you do it, because nobody else will. Like when someone comes in to your life and the half of you says: "You nowhere near ready." And the other half says: "Make her yours forever." Micheal, Carolnie asked me what would I say if I knew you could hear me. I said: Ido know. I love you. God, I miss you and I forgive you..."
bOri, engem is pont ezek a sorok fogtak meg...meg amikor Ally újra metróra szállt, és amikor ott volt a bőrkötéses könyv a földön, és basszus megint zokogok, egyszerűen nem tudom mi ütött belém, de az biztos, hogy életre szóló élmény volt, és azt hiszem, olyan lesz nekem a remember me. mint Bellának az üvöltő szelek...
Szia!!
Nem láttam a filmet de amit elmondtál az .... a sírás kerülget.. Azt hiszem megyek és ki sírom magamat..
melinda
feltétlenül nézd meg!életre szóló élmény, de ne számíts arra, hogy ez egy pihentető film lesz, mert nagyon mélyen érint, de megéri!
Hmm...még én sem láttam és igazából annyira nem is terveztem, hogy megnézem, de....most azt hiszem felkeltetted az éredeklődésemet...
Én végig izgultam az egész leírást amit itt írtál, és mikor a végén leírtad a dátumot és, hogy egy felhőkarcolóban van a srác..hát ott akadt el végleg a lélegzetem ...
...mindenképp megnézem valamikor...köszi, hogy leírtad!
(tudom, hogy nem tartozik ide, de esetleg betudsz nézni az oldalamra? , most nem rég tettem fel az új fejezet ..előre is köszi, ha igen :D )
Puszi: Emi
Szia!
Hát örülök, ha kedvet kaptál hozzá, mert tényleg tudom ajánlani, és persze, megyek olvasni :)
a leírás, hát sztem elég kesze kusza lett, mert nagyon hatás alatt voltam, mikor írtam ezt :)
pux
mesi28
Hát én nem néztem még meg. Sőt meg sem fogom amíg csak a mozikban megy. Majd ha fenn lesz, le lehet tölteni, vagy megjelenik dvd-n, akkor lehet. Elbújva a szobában, feltankolva zsepiktől, mert én már az elejétől fogva valószínű sírni fogok. Már a forgatókönyvön is sírtam, bele sem merek gondolni, mi lenne a film alatt velem. Épp ezért félek elmenni moziba. Majd a sötét szobában, esetleg, de félek hogy után tök depis leszek. Bár nagyon kiváncsi vagyok rá. Főleg amiket írsz róla. Szerintem nagyon jó film lehet, de én még Rómeó és Júlián is sírok, sőt vannak filmek, amiket nem is vagyok hajlandó többször megnézni, mert először sírtam a végén, és így hogy már tudom mi a befejezés, az elejétől sírnék. (pl. az Üzenet a palacban, vagy a Szitakötő, de sorolhatnám). De köszönöm a beszámolód, még az olvasása közben is kijöttek a könnyeim. Virág
Szia!
Hát, ha valaki, akkor én is ien vagyok, de ez után nem depizik be az ember! csak egyszerűen annyira mélyen érint...és ne depizés közben nézd meg, mert ehhez teljesen nyugodt lélek kell, ugyanis mindenedet felkavarja, felborítja, és csak erre tudsz gondolni, de alapvetően nem depiztem be, sőt szomorú se voltam, mert van valami csodálatos benne...
puszi
mesi28
egyébként ne félj elmenni, mert a moziban mindenki sírt :)
Sziasztok!
Nos, én a lányommal néztem meg a filmet még rögtön a premier környékén. Meglepi volt neki és úgy éreztem, hogy egy jó kis anya-lánya délutánt fogunk átélni és szerzek egy piros pontot nála, mert igazából ő nem szólt nekem, hogy szertné megnézni. Na, egy szó mint száz, beültünk és vártam a romantikus szálat ami miatt sok kritika érte a beharangozót. A romantika is megjelent, viszont ennél sokkal többet kapott a lányom. Ő most 13,5 éves, amikor a tragédia történt ,ég elég aprócska volt, én viszont akkor voltam otthon a 3 hónapos fiammal. A férjem katona és éppen egy külföldi gyakorlat félén vett részt. Bennem elég sok lappangó és rég elmúlt érzést idézett elő a film, csak azért nem pityeregtem, mert magyarázkodnom kellett volna a leányzónak. Helyette inkább megbeszéltük a filmben lejátszódott eseményeket. Ezt követően csend lett az autóban és hazáig már nem sokat beszéltünk. Láttam, hogy gondolatok és érzések cikáznak a fejében és szívében. Ma már nagyon örülök, hogy elmentem vele és együtt néztük meg a filmet. Szerintem ez egy olyan történet, amit sokan és sokféleképpen fognak még vászonra felvinni, de ez a fiatalabbak szemszögéből is értelmezhető volt. Nem nyálas, nem csöpögős, egyszerűen teljesen éleszerű és éleszagú történet volt. Hisz melyik kamasz nincs harcban a világgal egyszer-egyszer vagy melyik szülő az aki mindíg minderől tudja, hogy azt éppen helyes volt megtenni vagy nem. Nem vagyok még elég idős a nagy bölcsességekhez, de nem is vagyok már mai kamasz. Én is veszítettem már sokat az élettel szemben.
Örülök, hogy megnéztük együtt, és annak is örülök, hogy másokból is hasonló érzéseket váltott ki.
Pusszantás mindenkinek!
Szia!
Igen, akkor még én is kicsi voltam, egy évvel vagyok idősebb a lányodnál, és először le se esett a dátum. de azt hiszem, ez egy remek film, és sokkal többet adott valóban, mint amit valaha gondoltam, hogy egy film adhat. Egyszerűen mintha két és fél óra átformálta volna az én világnézetem is egy kicsit.
Engem még olyan borzalmas veszteség nem ért szerencsére, de ha egyszer ér, azt kívánom, viseljem úgy, ahogy a szereplők viselték Tyler halálát... Az jutott eszembe, mikor sokkos állapotban kijöttem a filmről, hogy remélem, Tyler valahol fenn látta, hogy minden rendeződött.
Mert bár csak egy film, kitalált, mégis kismillió ilyen történet létezhet a világon.
Köszönöm, hogy elmesélted az élményeid :)
puszi
mesi28
Szia!
Ez most6 rövid lesz és tömör mert már chatben kibeszéltük mennyire megérintett a történet, de most hogy újra olvastam megint sírok... Komolyan mondom nem hittem volna, hogy valaha lesz olyan film ami ezt hozza ki belőlem ráadásul ilyen hosszú távon. Muszáj még egyszer megnéznem, hogy fel tudjam dolgozni az ott látottakat. Asszem most ennyi volt mert még van egy csomó dolgom és már kifejtettem a véleményemet szóval:
Pussz: Lettina
igen, még szylut is sikerült megsiratnunk a visszaemlékezésnél xD abszolút igazad van, engem mindig is inkább a könyvek érintettek meg, és nem a filmek, de ez egészen egyedülálló volt!:)
puszi
mesi28
Megjegyzés küldése