18.Fejezet-Miri és Alice akcióban

18.Fejezet

Miri és Alice akcióban

Szylunak köszönhető, hogy előbb fenn van a feji :D

Nem fűznék hozzá semmit, csak annyit, hogy indul a lavina, és ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg...xP

/Edward szemszöge/

Legszívesebben egyenként törtem volna ketté minden egyes csontját annak a nyomorult féreg Mike Newtonnak! Annyira eluralkodott rajtam a gyilkos düh, hogy Jaspernek kellett lefognia, és még Emmett is mellém állt, biztos, ami biztos alapon.

Azok a mocskos fantáziálgatásai az őrületbe kergetnek! Úgy, de úgy a falhoz kenném most!

Bella pedig hihetetlenül gyönyörű volt, talán még szebb, mint máskor. Egy halványkék csinos felsőt viselt, és egy hosszú farmert, ami tökéletesen simult gyönyörű idomaira. De túl dühös voltam ahhoz, hogy ennek most figyelmet tudjak szentelni. Pedig lett volna minek.

De Bella ott hagyta. Nem akart vele randizni. Kicsit felengedtem, de még így is elég paprikás hangulatban voltam a miatt a nyomorult bosszantó kis ember miatt.

Eltrappoltam az első órámra. Történelem. Vicces, hogy pont nekem akarják elmagyarázni, mi volt az első világháborúban, mikor én magam is részese voltam annak a korszaknak.

Minden órán őt figyeltem mások gondolatain keresztül. Látszott, hogy próbál az órára figyelni, de gondolatai újra és újra elkalandozhattak, mert tekintete kicsit elhomályosult, megjelent homlokán az a jellegzetes gondolkodó ránc, és ajkát rágcsálta.

Mindent megadtam volna, hogy tudjam, min töri azt az okos kis fejét. Annyira varázslatos volt az egész lénye, nem tudtam betelni vele. Kiigazodni pedig mégannyira sem tudtam rajta. Kész rejtély, és minél inkább próbálom megismerni, ő annál inkább titokzatosabb lesz, bennem pedig csak gyűlnek és gyűlnek a kérdések.

Egész nap ezzel voltam elfoglalva, többet hallottam az ő óráiból, mint a sajátjaimból. Délben a menzára menet Alice ugrált mellém. Túlzottan lelkes volt, ez vagy egy jó látomás, vagy pedig… szent isten, csak vásárolnom ne kelljen vele!

-Edward-szólított meg azon a könyörgő, hízelgő, kérlelő hangján, amitől még egy jéghegy is megolvad. Tuti a plázába akar rángatni…-Eljössz velem vásárolni? Már olyan régen voltam!

Tessék, így lenne ötösöm a lottón!

-Alice, neked a tegnap régen volt? Különben is, rángasd el Rosaliet, vagy Esmét, ők még örülnének is neki.

-Óóó, emiatt ne aggódj, te is örülni fogsz neki.-kacsintott rám, majd kezeit összetette és óriásira nyitotta a szemeit.

-Alice… ne már!

-Azt akarod, hogy szomorú legyek?-biggyesztette le a száját.

-Utálom, mikor ezt csinálod.-forgattam a szemeim, mire a nyakamba ugrott, gondolom látta, hogy megadom magam.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!-visította boldogan.

-Jó, Alice, emberek is vannak körülöttünk.-mondtam nevetve.

Ezután Alice előttem ugrándozva ment tovább, és amikor összefutottunk Jasperékkel, szerelme nyakába ugrott. Komolyan, olyan, mint egy gumilabda.

-Hé, Alice, nyugalom.-fonta Jasper a karját izgága húgom dereka köré, hogy egy kicsit egy helyben tartsa. Annyira édesek voltak így ketten, teljesen kiegészítették egymást. Tökéletes párt alkottak, ugyanúgy, ahogy Rose és Emmett, vagy Carlisle és Esme.

Bevallom, néha irigyeltem őket, hogy ott vannak egymásnak, úgy gondoltam, sose lesz majd olyan lány, akit majd szeretni tudok. Ebben is tévedtem, mint sok minden másban, de így sem egyszerűbb a helyzet. De most legalább van miért küzdenem. Mert küzdeni fogok érte, amíg azt látom a szemében, hogy ő is érez valamit.

A menzán megint őt néztem. Mirandával és Jeremyvel ült szokás szerint. Nem tudtam levenni róla a szemem, ez a ruha kiemelte csodás alakját, én meg mégiscsak férfiből vagyok.

„Hé, öcsi, nem mondom, jó darab, de azért a szemgolyód ne guruljon utána, ha lehet.”-hallottam meg Emmett gondolatát, kicsin múlott, hogy el nem röhögte magát.

-Ne fárassz Emmett.-emeltem égnek a szememet.

-Mindig ugyanaz a szöveg.-dörmögte az a nagyra nőtt gyerek.-Igazán tanulhatnál valamit Belluskától, ő legalább kreatív, és úgy szól vissza.-mondta sértődötten. Én megint az asztaluk felé néztem és láttam, hogy Bella valamin nagyon jól mulat. Alig bírta visszafogni a kitörő nevetését.

-Eddy, a csajodnak rohadt jó füle lehet, ha ezt hallotta.-mondta elképedve Em.

-Egy, Bella nem a csajom. Kettő, miből gondolod, hogy azon nevet? Nem hallhatta meg. Ezt még a mellettünk ülő asztalnál se hallhatják, nemhogy az ebédlő másik végében.

-Nem ez lenne az első furcsa eset.-vágott vissza Emmett.

-És ott volt a medál is.-vetette közbe Jasper.

-És nem látom a jövőjét sem. Egyikünk képessége sem hat rá.-tette hozzá Alice.

-Szerintem pedig ne az ebédlő kellős közepén beszéljük meg ezt.-sziszegte Rosalie, és igazat kellett adjak neki.

Mind kelletlenül bólintottunk.

A következő óra tesi. Azt utálom a legjobban, bár ezzel nem vagyok egyedül. Csoportos vámpírkínzás Emmett szavaival élve.

-Gyerünk a vesztőhelyre.-sóhajtotta Emmett drámaian, mire mind felkuncogtunk, és tálcánkat letéve elindultunk a tornaterem felé.

/Bella szemszöge/

Cullenék gyanakszanak. Apró ballépések, elvétett hibák, és kész a baj. Talán el kéne innen mennünk. Talán… de én képtelen vagyok Őt itt hagyni. Pedig az lenne a helyes, tudom. Gondolataimba merülve piszkáltam a salátámat, miközben fél füllel Cullenék asztala felé figyeltem, azonban ők nem ejtettek több szót a témáról. Nem sokkal később pedig mindannyian felálltak, és elindultak órára.

-Menjünk mi is.-mondtam csendesen a többieknek, mire szó nélkül az öltöző felé vettük az irányt. Jeremy pár méter után elment a fiú öltözőhöz, mi pedig tovább sétáltunk a nőihez.

Nagyon elmerültem a gondolataimban, ezt Miri is észrevette, úgyhogy nem nyaggatott semmivel. Tudta, mikor kell békén hagynia, és ezt szerettem benne. Egy izgága, cserfes lány, de tudja, mikor jön el az a bizonyos pillanat.

Némán sétáltunk be az öltözőbe, majd elkezdtünk átöltözni, de mikor kiszedtem a tesi cuccom a zsákomból, már akkor gyanúsan másnak tűnt, mint általában. Aztán alaposabban megnéztem, és kevésen múlott, hogy sikítófrászt nem kaptam.

-Miranda Hilary Jones!-néztem szikrázó szemekkel a mellettem álló lányra, aki kicsit összehúzta magát, de a kárörvendő vigyor ott virított az arcán.

-Tán valami problémád akadt?-kérdezte ártatlanul.

-EZ a problémám.-emeltem fel egy sztreccses fehér felsőt, és egy fekete passzos mini sortot. Ennyi erővel fehérneműben is kisétálhatnék.

-Nem értelek.-meresztett rám hatalmas szemeket-de, ha nem sietsz, elkésel.-tette hozzá, és csak ekkor esett le, hogy ő már velem ellentétben rég átöltözött.

-Én EZT nem veszem fel!-fontam karba a kezeimet.

-Ugyan Bella, annyira csinos leszel benne, és különben is, fájni fog, ha felveszed? Igazán értékelhetnéd a próbálkozásaimat, felvilágosítanálak, hogy hódítani nem térdig érő hat számmal nagyobb elnyűtt pólóban szoktunk.

Bambán néztem rá. Ki akar itt hódítani, mi van??

-Lehet, hogy vámpír, de akkor is csak pasiból van.-súgta olyan halkan és gyorsan a fülembe, hogy senki nem hallhatta. Igazából az egész beszélgetés nagyon halkan zajlott, de ez meg pláne.

-Borzalmas vagy Miranda!-pirítottam rá felháborodottan, miközben vonakodva bár, de felvettem a halálos összeállítást, és szoros lófarokba gumiztam a hajam.

-De te így is szeretsz.-ölelt meg vidáman, majd behúzott a tesi terembe.

Éreztem magamon a pillantásokat, ahogy végigfuttattam a tekintetem a még csoportokba verődött társaságon, a fiúknak majdhogynem a nyála csorgott. Vörös voltam, mint a paradicsom. Megláttam Jeremyt, aki alig bírta visszatartani a röhögését, ahogy meglátta a szenvedő arcomat. Miután a pókerarcom elég vacak, körülbelül az lehetett a képemre írva, „hogy most lőjön le valaki!”

Odajött hozzánk, és végül nem bírta tovább, kitört belőle a nevetés.

-Hát hallod, ilyenkor imádom, hogy nem vagyok lány! Miri tuti engem is kicsinálna.

-Én jót akarok Bellának!-húzta fel az orrát barátnőm, de aztán édesen Jeremyre mosolygott, és belesuttogott a fülébe.-De ha ennyire mazochista vagy, vannak ötleteim, szóval megoldható.

Most belőlem robbant ki a nevetés, de a következő pillanatban el is akadt félúton, mert bejöttek Cullenék, és szemeim azonnal megtalálták a most feketén csillogó igéző szempárt.

Edward végigfuttatta rajtam a tekintetét, majd nyelt egy nagyot. Én annyira zavarban voltam, majd felgyulladt az arcom. Azt hiszem egy főtt rák színével vetekedhettem. Lesütöttem a szemeimet, és a cipőm orrát kezdtem bámulni.

Hallottam egy elismerő füttyszót, majd egy csattanást, és egy mackós nevetéssel egybekötött „Au”-t, de gyáva kukac felem győzedelmeskedett (mert persze ilyenkor a bátor, határozott Bella nyaralni megy, és itt hagyja nekem ezt a rakás szerencsétlenséget, hogy boldoguljak vele. Hurrá a skizofrénia első jelei!), nem mertem felnézni. Sőt, ha lehetséges, még vörösebb lettem.

Igaz, hogy mivel sokat melegedett az idő, sokan öltöztek lengébben, de hát akkor is! Miért nem nyílik meg ilyenkor a föld alattam?

Mirit ezért megölöm! Gyilkolni fogok, de úgy ám!

Végül befutott Clapp edző is, és közölte, hogy órán kosarazni fogunk. Hurrá! Még egy hülye sport, ahol vissza kell fognom a túlzottan gyors reflexeimet, és innentől fogva előadva a fantasztikus szerencsétlenségemet.

De előtte bemelegítés. Futottunk pár kört, majd volt egy kis gimnasztika. Csapatválasztásnál Edward, Alice és Rosalie és Miri a másik csapatba kerültek. Emmett, Jasper és Jeremy pedig velünk voltak.

Nem vehettem biztosra, de mintha Miri és Alice szinte észrevehetetlenül beszélgettek volna. Ez azért furcsa. Összevont szemöldökkel vizslattam őket. Egymás közelében lézengtek, Miranda a körmét rágcsálta, de mintha mozgott volna a szája. Alice feltűnően bámult ki az ablakon, mikor észrevette, hogy őt nézem, sugárzóan rám mosolygott. Mindent összevetve, teljesen normálisan viselkedtek, de akkor is volt valami a levegőben.

Vagy csak kezdek megőrülni.

Annyira megszoktam, hogy mindig történik valami, hogy már az a furcsa, hogy minden normális.

Megráztam a fejem, és odamentem Jeremyhez, miközben a tanár kiment beszélni az egyik kollégájával.

-Mi van Bells?-borzolta össze a hajamat, mire csúnyán néztem rá.

-Utálom, ha így hívsz.-vágtam oldalba finoman, mire felnevetett.

-Tudom, de azt is tudom, hogy nekem eltűröd.-vigyorgott rám, mire fejbe akartam kólintani, de arrébb hajolt.

-Neked szinte mindent eltűrök te hülye.-morogtam bosszankodva, mire megölelt.

-Sebaj, cicám, legalább tudom, hogy szeretsz.-karolta át a vállam. Néhanapján rájön, és cicának szólít, amitől egyébként a falra mászok, de ezt már inkább szóvá se tettem. Úgyse szokik le róla.

-Az a te szerencséd, mert különben már rég megfojtottalak volna.-fontam karba a kezeimet.

/Edward szemszöge/

Ahogy beléptem a terembe, földbe gyökerezett a lábam. A szemeim szinte már automatikusan Bellát keresték, aki most épp valamin nevetett. Gyöngyöző kacagása a legédesebb zene volt füleimnek. Hihetetlenül csinos volt ebben a szerelésben. Most nem bújtatta alakját nagy pólóba és hosszú nadrágba, helyette egy passzos fehér topot viselt, és egy rövid fekete sortot. Haját szorosan összefogta, így az egész válla fedetlenül maradt.

„Csukd be a szád öcskös!”-röhögött Emmett gondolatban, de ő is elismerően füttyentett, miközben végigmérte Bellát.

Éreztem, ahogy a szemeim elfeketednek, és nyeltem egy nagyot. Szememet még egyszer végigfuttattam rajta, amit valószínűleg észrevehetett, mert a haja tövéig pirult.

Gyönyörű, amikor zavarban van!

Idegesen a füle mögé tűrt egy a copfjából kiszabadult tincset. Nem tudtam elszakítani tőle a tekintetemet, csokoládé színű szemei fogva tartottak, még ilyen távolságból is éreztem azt a különös bizsergést, szinte pattogtak a szikrák.

Majd betrappolt Clapp edző, és Bella gyorsan elfordult. Látszott rajta, hogy mindenképpen el akarja terelni a figyelmét. Talán mégiscsak számítok neki.

A tanár közölte, hogy kosarazni fogunk, de előtte futtatott minket egy kicsit, amit a világon a legjobban utálok. Amit itt művelnek, az megszégyeníti a futás fogalmát! Oké, hogy a vámpírok számára ez teljesen mást jelent, de akkor is! Van, aki még emberi szemmel is csak slattyogott.

Végül egy kicsit bemelegítettünk, és a csapatválasztás is megvolt. Rosalieval és Aliceszel kerültem egy csapatba. Ekkorra már majd szétvetett az ideg a fiúk fantáziálgatásai miatt az én Bellámról.

Káprázatosan gyönyörű volt, persze, hogy másnak is feltűnt, de ezek a gondolatok minden józan eszemet elvették. Jasper két röhögő görcs közepette próbált lenyugtatni, nem túl sikeresen, Emmett csak a fejét vakarta, és a szeme kettőnk között járt. Alice csendesen somolygott, Rosalie számára pedig fontosabb volt a körme, úgyhogy azt piszkálta.

Clapp edzőt kirángatta az egyik kollégája megbeszélni valamit, így az osztály kisebb-nagyobb csoportokba verődve állt és beszélgetett.

Bella nem nézett többet felém, ami egy kis csalódottsággal töltött el. Helyette odament Jeremyhez, aki mosolyogva fogadta.

-Mi van Bells?-borzolta össze Bella selymes barna haját egy laza mozdulattal, mire Ő durcás pillantást lövellt felé. Mondjuk érthető, Rosalie is nagyon háklis a hajára. Bár a Belláról alkotott képembe ez nem nagyon fér bele, de hát azért ő is csak nőből van.

-Utálom, ha így hívsz!-vágta oldalba Jeremyt, aki visszavigyorgott rá. Ezekben a pillanatokban annyira felszabadult volt, imádtam nézni, ahogy előbújik a komolytalan, játékosabb énje. Egyszerűen tündéri volt. Viszont megint nem azt mondta, amit vártam. Bosszantó.

-Tudom, de azt is tudom, hogy nekem eltűröd.-mondta a srác.

-Neked szinte mindent eltűrök te hülye.-bosszankodott Bella, mire Jeremy megölelte.

A szerelme… biztos ezért futott el, mikor megöleltem. Azon csodálkozom, hogy Jeremy még nem jött nekem. Nem mintha olyan sok esélye lenne, de akkor is. Bár Belláért bárkivel megküzdenék. A kérdés, hogy ő akarja-e. Hisz ha boldog a barátjával, semmi jogom lerombolni azt, amit felépítettek. Önző vagyok, borzalmasan. Csak magamnak akarom ezt a tüneményt, mikor pontosan tudom, hogy nem érdemlem meg őt.

-Sebaj, cicám, legalább tudom, hogy szeretsz.-tett rá elkeseredésemre még egy lapáttal Jeremy, mikor ezeket a szavakat mondta, és átkarolta a vállánál az én angyalomat. Biztos, együtt vannak. Én vagyok a föld legszerencsétlenebb vámpírja! Amikor végre találok valakit, aki eléri a szívem, kiderül, hogy foglalt, és a legkevésbé sem érdeklem.

-Az a te szerencséd, mert különben már rég megfojtottalak volna.-fonta karba kezeit, és duzzogva nézett Jeremyre, akinek fülig ért a szája. Piszkosul fájt, hogy mást szeret, mégis mosolyogva figyeltem amint kedvesen ugratják egymást. Boldog voltam, mert ő is az, de fájt is. Jasper felhúzott szemöldökkel fordult felém, majd Belláék felé nézett, aztán megint rám.

„Edward, szerintem nem úgy van, ahogy te hiszed. Bár a képességem csődöt mondott, azért meg tudom állapítani, ennyi év gyakorlattal a hátam mögött.”-üzente Jasper gondolatban. Kétkedve néztem rá és megráztam a fejem. Nem vagyok vak.

„Komolyan mondom, még egy ilyen makacs, szerencsétlen vámpírt, mint te, még életemben nem láttam! Menj már oda hozzá!”-csattant fel, mert gondolom már elege volt a kusza érzelmeimből. Kérdő tekintettel válaszoltam. Eddig mindig bizalmatlan volt Bellával szemben, mondván, hogy titkol valamit.

„Nem bízom benne, mert egyelőre ő se bennünk, de ettől függetlenül rendes lánynak néz ki, és már csak azért is hálás vagyok neki, mert ő legalább képes őszinte mosolyt csalnia az arcodra. Ez amióta ismerlek, senkinek se sikerült.”

Megcsóváltam a fejem, és egyre jobban görbült felfelé a szám is.

-Ne már, miről maradtam le?-Emmett gyanakvó tekintete kettőnk között járt.-Tudom, hogy titkoltok valamit.-méregetett minket, mire Jazz mit sem tudó pillantást vetett rá, én meg flegmán megrántottam a vállam.

Jasper szavai jártak a fejemben. Vajon igaza van?

/Bella szemszöge/

A tesi óra nagyon durvára sikeredett. Egyáltalán nem bírtam oda figyelni, ezért sose kaptam el a labdát, sőt általában végignéztem, ahogy lepattan mellettem, vagy egyáltalán nem vettem észre.

-Swan, mozduljon már meg az istenit!-kiáltott rám Clapp edző az egyik ilyen alkalommal. Ekkor már megembereltem magam, és csináltam valami kosarazásnak nem nevezhető dolgot, de a tanár nyugtázta annyival, hogy legalább próbálkozom.

A másik csapat támadott, és csak én álltam a palánk közelében, mert a többiek épp futottak vissza, hogy Edward nehogy bedobja a labdát. Állj, Edward???

Pedig nem káprázott a szemem, tényleg ő futott felém, persze emberi tempóban.

Ezt azért mégse hagyom-gondoltam magamban, így elé kocogtam, és próbáltam megakadályozni, hogy bedobja. Ki akart cselezni, de résen voltam, nem hagytam magam. Közben a többiek is odaértek, de én csak rá figyeltem, hisz nagyon élesek a reflexei, ha egy picit is lankad a figyelmem, azonnal bedobja. Majdhogynem táncoltunk, ahogy mindig megakadályoztam a lépéseit. Utálok táncolni és kosarazni is, de ezt most kifejezetten élveztem. Kihívóan rávigyorogtam, azt sem tudom, mi ütött belém, hogy ilyen lettem, mintha Lucifer bújt volna belém, vagy tudom is én.

Az ő tekintete meglepettséget tükrözött, de aztán az ő képén is megjelent a gonosz vigyor, a szemei gyerekesen villantak meg.

Valahogy úgy fordult, hogy a szája a fülemhez ért, és belesuttogott lágy hangján.

-Ezt most kihívásnak veszem.-egy pillanatra teljesen elernyedtem, a rózsaszín köd rám ereszkedett, és ő ezt ki is használta, és bedobta a labdát a kosárba.

Erre felment bennem a pumpa.

Újra elindult a támadás, és mikor elmentem mellette megint a szemébe néztem, ezúttal ügyelve, hogy ne folyjak el teljesen, ha rám néz.

-Ez övön aluli volt.-suttogtam dühösen.

-Legjobb tudomásom szerint a füled jócskán az öveden felül van.-villantott felém egy csibészes mosolyt. Na, most kihúztad a gyufát Edward Cullen!

-Rendben. Ha harc, hát legyen harc!-suttogtam mélyen a szemeibe nézve, majd folytattuk a játékot.

Megint Edwardhoz kerül a labda. Most más védett, úgyhogy elhatározván, hogy visszaadom a kölcsönt, elindultam felé, hogy labdát szerezzek. Edward nagyon ügyesen játszott, de mivel nekem is élesebbek az érzékszerveim, nem csak láttam, de éreztem is, merre és hogyan akar mozdulni, így meg tudtam akadályozni. Szinte majdnem minden ugyanúgy játszódott le, mint legutóbb, de most résen voltam. A kisördög kacagva dörzsölgette a tenyerét bennem. Amikor megint ki akart kerülni, úgy intéztem, hogy véletlenül elé kerüljek, így szinte a teljes felsőtestünk összenyomódott, az orrunk majdnem összeért. Láttam, hogy most ő vesztette el a fonalat, és én sem álltam messze tőle, de összeszedtem magamat, és elcsentem tőle a labdát, majd lepasszoltam, hogy a többiek be tudják dobni.

Nevetést hallottam a terem másik végéből, és arra fordultam. Jasper és Emmett dőltek a röhögéstől, egymáson támaszkodtak, hogy meg bírjanak állni. Észrevették, hogy őket nézem, mire Emmett egy elismerő vigyorral a képén felemelte a hüvelykujját, és azt tátogta, hogy „nagy vagy kislány”.

Én rájuk kacsintottam, majd mentem volna tovább, de ekkor kicsöngettek.

Clapp edző azért csengetésre előtolta a képét a tanáriból, ami közvetlenül a tesi teremhez tartozott, és elengedett minket.

-Bella, ha tudom, hogy ilyen is tudsz lenni, nem töröm magam a szexi tesi cuccal.-vigyorgott rám Miri, Lucifer Bella pedig szabira ment, és majd felgyulladt a képem. Jézusom, hány Bella lakik bennem???

-Én nem is…-kezdtem volna, de közbevágott.

-Persze, persze, tudjuk.-kacsintott rám cinkosan, mire megadóan fújtam egyet, és bevonultam az öltözőbe.

Miután ez volt az utolsó órám, elbúcsúztam Miritől, és elindultam a parkoló felé, mert azt beszéltük meg Aliceszel, hogy ott találkozunk.

Előre félek ettől az egész vásárlás dologtól…

Áhh, ez hülyeség! Vásárolni megyek, nem vámpírháborúba… megártott a sok meló.

Pár perc séta után már ott is voltam, messziről kiböktem Alicet, ugyanis úgy ugrált fel-alá, mint egy gumilabda. Elmosolyodtam rajta, mert igazán aranyos volt így, de a mosoly azon nyomban lefagyott az arcomról, ahogy megláttam, ki áll mellette...