17.Fejezet-Éjszakai látogató

17.Fejezet

Éjszakai látogató

Hello hello jónép!!!xD

Akkor helyzetjelentés és élménybeszámoló:

Őrületesen nagyot buliztunk csütörtökön!!!!:D

Az már másik kérdés, h másnap majd lefejeltem az asztalt a ballagási ebéden, de rohadt jó volt :D

Bár autogrammom nincsen, rengeteg fotó készült rólunk is, meg a cometről is

Táncoltunk a tömegben, üvöltöttünk, és énekeltük a számokat :D

Azt is, aminek tudtuk a szövegét, és azt is, aminek nem :P

Szal nagyon nagy volt!

Oks, ennyi belőlem, gondolom nem igazán érdekel titeket, de nem igazán próbálkozok azzal, h magamban tartsam a dolgokat, meg sztem nem is tudnám xD

szal itt a fejezet, és örülnék a kommenteknek ;)

puszi

mesi28

/Bella szemszöge/

Elég hamar befejeztem a tanulást. Ennek máskor örülni szoktam, de most kifejezetten idegesített, mert nem volt mit csinálnom. Jeremy elment a szokásos éjjeli kiruccanásra, bár azt nem tudom, Miranda miért maradt itthon.

Az ágyamon feküdtem és bámultam a plafont. Lelki szemeim előtt az Ő arca rajzolódott ki. Kusza bronzos haja, hófehér márványbőre, igéző karamella szemei… Megráztam a fejem, hogy eltűnjön a kép, ami szinte már fájdalmasan valóságos volt. Márpedig én nem fogok rá gondolni! Elegem van ebből az egészből, nem fogom hagyni, hogy belebonyolódjunk ebbe a dologba, semmi jó nem sülne ki belőle.

Nyomasztó gondolataimból halk kopogás rángatott ki.

-Szabad.-sóhajtottam, de nem vettem a fáradtságot, hogy megmozduljak, úgy éreztem magam, mintha ezer éves lennék, akinek még egy mozdulat is nehezére esik.

Miri szótlanul lépett be, és leült mellém az ágyra. Én továbbra se néztem rá, csak a plafon nem létező repedéseit figyeltem.

-Most pedig mesélj.-mondta olyan hangon, mint amilyet a legjobb barátnő használ, mikor tudja, hogy valami nyomja a szíved, akárhogy is próbálod titkolni.

-Mindent elmondtam.-válaszoltam.

-Tudom, de nem erre értettem. Edward és te… még a vak is látja, hogy szeret téged. És azt is, hogy neked se közömbös. Mi a baj?-kérdezte kedvesen.

-Miranda, mindig voltak furcsa ötleteid, de ez azért… ha csak abba belegondolunk, hogy ő egy vámpír én pedig egy vadász vagyok… képtelenség. És ha jól emlékszem, te sem helyeselted ezt, és igazad volt. Ráadásul ő nem is tudja. Azt hiszi, ember vagyok. Úgy se lenne éppen könnyű, de így… lehetetlenség. És nem tudom, mit tegyek.-kicsit megkönnyebbültem, hogy kiönthettem a szívem, hisz előtte sose voltak titkaim, ahogy neki sem.

-Tudom, hogy elcsépelten hangzik, de hallgass a szívedre. Az mindig igazat mond. Én nem dönthetek helyetted, de Edward rendes srác, és süt róla, hogy szeret téged.-mondta Miri. Most nem az a pörgős pattogós nikkel bolha volt, akit mindenki lát benne, hanem egy igaz barát, akinek bármit elmondhatok.

-Csak nekem nem ennyire nyilvánvaló?-kérdeztem tettetett felháborodással. Miri folyton ezt szajkózza mostanában, de nekem egyáltalán nem tűnik ilyen kézenfekvőnek a dolog. Hiszen, ugyan miért nézne rám? Csak egy lány vagyok a suliból, aki vonzza a bajt, és fura dolgai vannak. Bár szerintem egyenesen Kínáig rohanna, ha megtudná, ki is vagyok igazából.

-Igen.-kuncogott fel Miranda.-Különben is, amikor nem voltál suliban, engem kérdezgetett, hogy mi történt veled.

-Ezt eddig miért nem mondtad?-ültem fel, és most már szinte ittam minden szavát.

-Nem kérdezted.-vont vállat Miri.-De nagyon aggódott, láttam a szemében.

-Lehet, hogy csak egyszerűen kedvel. Néha jókat beszélgetünk, de ennyi.

-Isabella, te reménytelen eset vagy!-csattant fel Miri.

Rá se hederítve folytattam:

-És ma véglegesen elüldöztem magam mellől.

-Miért, mi történt?

-Megölelt. Nagyon kedves gesztus volt tőle, és én is visszaöleltem, de aztán… én… megijedtem és ott hagytam. Tuti hülyének néz.-hajtottam le a fejem, és zavaromban a pulcsim ujját babráltam.

-Ugyan, ez még nem a világ vége. Beszélgess vele, nyílj ki egy kicsit. Olyan zárkózott vagy. És holnapra én választok neked ruhát, azt fogod felvenni. Értve vagyok?-kérdezte, de igazából nem várt megerősítést.

-De…-kezdtem volna tiltakozni, mert abból sose sül ki semmi jó, ha Miri választ nekem ruhát, mindig kinn van belőle mindenem és megbámulnak, én meg azt utálom.

-Nincs de! Viszont ahogy hallom, Jeremy hazaért.-mondta Miri, és mindketten feltápászkodtunk, majd lementünk a nappaliba.

-Valami új?-érdeklődtem.

-Semmi.-dobta le magát Jeremy a kanapéra.-Minden nyugodt, vámpíroknak nyoma sincs.

-Ez jó hír. Épp itt volt az ideje egy kis szünetnek, az utóbbi évben szinte nyüzsögtek erre felé.-hallatszott ki Miranda hangja a konyhából. A gyomrom hangosan korogva adta tudtomra nemtetszését az iránt, hogy bizony már elég rég nem ettem semmit sem. Mostanában még enni is elfelejtettem. Miri után mentem, hogy bekapjak valamit.

Ő épp főzött.

-Mi jót csinálsz?-mentem oda hozzá, miközben a levegőbe szippantottam. Paradicsom és zöld fűszerek illata szállt a levegőben.

-Spagettit. Kérsz te is? Jeremy is biztos éhes.-válaszolta.

-Aha, köszi. Segítsek?-kérdeztem tőle. Régen sokat főzőcskéztünk együtt, sőt néha Jeremy is beállt közénk.

-Nyugodtan. Tedd fel a tésztát főni.

Míg készült a vacsora, semmiségekről fecsegtünk és jó hangulatban telt az egész este. Majdnem meg tudtam feledkezni Edwardról.

De a hangsúly a „majdnem”-en volt. Végig ott motoszkált a fejem hátsó zugában, gondolataimba egyre-másra bekúszott az arca, semmiségekről jutott eszembe a hangja, a mosolya, és majdhogynem az illatát is éreztem. A csábító napfényt.

Ez már nem csak szánalmas, de beteges is. De legalább holnap nem lesz időm ezen agyalni. Volt egy olyan érzésem, hogy a vásárlás Aliceszel nem lesz sétagalopp.

Meglepően nyugodtan aludtam, bár álmaimban visszatérő szerepe volt Edwardnak. Csak állt, és nézett engem, kifürkészhetetlen pillantással, de én akárhogy szaladtam, nem értem utol. Pedig nem is ment sehova. Olyan volt, mintha a föld haladt volna a lábam alatt, én pedig az azzal ellenkező irányba futok, azonban nem haladok sehova. Álmaimban sem volt közelebb, mint a valóságban.

Hajnali fél négy körül ébredtem. Hűs szellőt éreztem a bőrömön, mire pillantásom azonnal az ágyammal szemben álló nagy ablakra tévedt, ami most tárva nyitva állt. A függönyt a szél lengette, suhogása volt az egyetlen zaj, ami megtörte az éjjel csendjét.

Ez felettébb furcsa… Konkrétan emlékszem, hogy nem hagytam nyitva.

A védekező ösztönök feléledtek bennem, egy gyors mozdulattal kikaptam a tőrömet az éjjeli szekrényem rejtett rekeszéből, és hangtalanul az ablakhoz osontam. A szívem a torkomban dobogott, éreztem, hogy járt itt valaki.

Mintha napfény illat terjengett volna a levegőben. De lehet, hogy csak kezdek bekattanni. Közben odaértem, és kinéztem az ablakon. Tiszta éj volt annak ellenére, hogy pár felhő úszott az égen. A telihold ezüstös sugara sápadtan bevilágított a szobámba. Mindenhol csend és nyugalom honolt.

Még az állatok mozgolódását sem lehetett hallani. Csak a felgyorsult lélegzetem hallatszott a kora hajnali csendben.

Nincs itt senki. Nyugalom…

Annyira szorítottam a tőrt, hogy az ujjbegyeim elfehéredtek. Még egy ideig pásztáztam a kinti tájat, hátha meglátok egy surranó árnyat, vagy lépteket hallok a puha füvön, de semmi.

Izmaim elernyedtek, és megkönnyebbülten dőltem az ablakpárkánynak.

Nincs itt senki.-ismételgettem magamban.-De volt!

Ebben se lehetek biztos, mégis az a bizonyos hatodik érzékem azt súgta, valaki figyelt. Hiába tudtam, hogy már biztos nincs itt senki, ugyanolyan ideges voltam. Úgy éreztem magam, mint egy leláncolt riadt csikó az égő istállóban. Bezártam az ablakot, és úgy döntöttem lezuhanyozok.

Az majd lenyugtatja a kedélyeimet.

Sokáig áztattam magam, már az egész fürdő gőzölgött, mikor végre kiszálltam. Még mindig rengeteg időm volt, ezért felvettem azt a ruhám, amiben edzeni szoktam és kimentem a közeli erdőbe gyakorolni egy kicsit.

Igazából még mindig abban reménykedtem, hogy nyakon csíphetem a titokzatos látogatóm, holott tudtam jól, hogy már rég messze jár…

Bár már sokat javult a sebem, óvatosabb voltam, mint általában. Minden mást kizártam a fejemből, csakis a képzeletbeli ellenségemre koncentráltam. Hirtelen eszembe jutott, amikor a sikátorban voltam…Vele. Amint az emlék kitöltötte az elmémet, máris elvétettem az ütést. Élesben most megöltek volna, vagy legalább is kapok egy olyan kis cukiságot, mint ami most húzódik a hasamon.

Olyan dühös lettem magamra, hogy teljes erőmből belevágtam a legközelebbi fába az öklömet. A fenyő fájdalmasan megreccsent, és kicsit mintha megbillent volna a törés mentén, de végül a helyén maradt.

Basszus, már egy fát se tudok rendesen elintézni, pedig az egy helyben áll. Úgy döntöttem, inkább hazamegyek. Az eget vastag, áthatolhatatlan, komor felhők takarták, nem tudtam megállapítani, mikor kelt fel a nap.

Bementem a házba, de már az ajtóból hallottam, hogy megy a szokásos reggeli cirkusz, azaz Jeremy majd rátöri az ajtót Mirire. Hát, van, ami nem változik.

Felszaladtam a szobámba, és már ki akartam venni a kedvenc fekete pólómat és egy kényelmes farmert a szekrényemből, mikor Miri beviharzott és kikapta a kezemből.

-Isabella, beléd egy csepp nőiesség sem szorult öltözködés terén.-csóválta a fejét. Utáltam, ha Isabellának szólít. Igazából csak akkor csinálta, ha dühös vagy csak simán felháborodott volt valamiért. Szó szerint derékig belebújt a szekrényembe.

Én csak morogtam az orrom alatt és félve néztem a barátnőmre. Imádtam Mirandát, de ijesztő tudott így lenni.

-Miri, néha isten bizony félek tőled.-ő erre csak gyöngyözően felkacagott, de nem bújt ki a szekrényemből.

-Neked akarok jót, de egyébként van mitől.-bukkant elő kicsit kócos feje, és rám villantott egy Colgate vigyort.

Majd pár perc múlva ismét kibújt a szekrényből, de ezúttal egy kisebb ruhakupaccal, amit a kezembe nyomott, és a fürdőbe zavart. Csak sodródtam az árral, meg sem néztem, mit akar rám aggatni, csak felvettem. De amikor belenéztem a tükörbe, ledermedtem.

Egy hosszú sötétkék farmert viseltem, ami zavarba ejtően tapadt rám, ezzel az erővel kisétálhattam volna egy szál harisnyában is, nem lett volna sok különbség. Felül pedig egy valamivel lazább, de nem kevésbé kihívó, mélyen dekoltált világoskék felső simult rám, mell alatt meg volt szabva, és onnan pedig finoman hullott alá. Gyönyörű volt, de nem rajtam. Én nem szoktam ilyeneket hordani, egyáltalán nem a stílusom.



Még mindig lesokkolva mentem be a szobámba, ahol barátnőm csillogó szemekkel boldogan tapsikolva fel alá ugrált.

-Jaj, Bella, olyan csinos vagy! Többször kéne ilyeneket hordanod!-ugrált fel alá a szobámban.

-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy én kimegyek az utcára EBBEN???-kérdeztem szörnyülködve, miközben végigmutattam magamon.

-Ne beszélj már butaságokat, gyönyörű vagy.-legyintett Miri, majd felkuncogott.-De azért megfésülködhetnél.

Uhh, de ciki, annyira lefoglalt a ruhámon való szörnyülködés, hogy még fésülködni is elfelejtettem. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe, és megfésültem hosszú egyenes hajamat.

Mióta nő ez ilyen gyorsan? Legalább tíz centivel hosszabb, mint egy hete. Vajon ez egy jel? De hát még annyi időm van addig, nem hinném, hogy máris kezdődne.

Hamar elkészültem, nem szoktam sminkelni, és már mentem is volna a földszintre, de Miri elkapta a grabancom.

-Ácsi leányzó! Még cipőd sincs, és még a sminked is megcsinálom. Ha már lúd, legyen kövér. Úgyse lehet téged túl sűrűn rávenni ilyesmikre.-mondta, majd leültetett, és mire egyet pislogtam, már egy teljes sminkládával állt előttem. Csak guvadtak a szemeim. Ez már tényleg rémisztő. Inkább száz nomád vámpír, mint ez a tortúra…

Miranda gyakorlott mozdulatokkal pakolta rám a különböző kenceficéket, és percenként rám pirított, hogy üljek nyugton a fenekemen. Végül aztán egész hamar kész lettünk, és szerencsére nem lett túl vad, inkább csak kiemelte a szemem, és a természetességet hangsúlyozta. Tetszett a végeredmény, de ezt be nem vallottam volna a barátnőmnek, mert még a végén vérszemet kap, és én leszek a kísérleti nyuszija. Egyszer kibírom, de ebből nem csinálunk rendszert.

-Várj egy picit, hisz még cipő is kell neked!-mondta, majd újra elviharzott, és ezúttal egy kábé hat centis bézs magassarkút hozott magával. Gyönyörű, kecses cipő volt, de ebben még megállni sem tudok, nemhogy menni.-Mielőtt még elkezdenél tiltakozni, tudsz majd benne járni, olyan a kiképzése, hogy ez a magassága ellenére sem okoz problémát, és meg ne halljam, hogy nem a te stílusod.-mondta ellentmondást nem tűrően, mikor látta, hogy már kezdeném a szokásos szövegemet erről.

Fújtattam egyet, majd felhúztam a cipőt. El kell ismerni, hogy kényelmes, de ez még nem zárja ki azt, hogy laza és elegáns mozdulattal hanyatt ne vágódjak benne. Bár az eget felhők takarták, a levegő meglepően meleg volt. Olyan húsz fok körül járhatott a hőmérséklet.

Ma mindannyian Miranda kocsijával mentünk suliba, mert a motorom éppen szervizben volt. Igazából majd megőrültem attól a csigatempótól, amivel barátnőm vezetett, de már annyiszor lejátszottuk ezt, hogy inkább meg se szólaltam.

Végre valahára beértünk, és kiszálltunk. Hát igen, Forksban ez az időjárás már gyakorlatilag kánikulának számít, a lányok könnyű szoknyákban vagy éppen sortban és ujjatlan felsőkben mászkáltak, a fiúk pedig pólóban és bermudában.

Szemem automatikusan az ezüst Volvót kezdte keresni, és hamar meg is találta, nem messze tőlünk álltak. Edward is épp engem nézett. Kócos bronzvörös haja még jobban szétállt, mint általában, és a szeme most aranyló karamella színű volt.

Valószínűleg vadászni volt. Kérdés, hogy mire. Bár egyre jobban hajlok rá, hogy higgyek neki. El akarom hinni.

-Szia-hallottam meg magam mellett egy félénk hangot, és akkor kaptam észbe, hogy még mindig őt bámulom. Zavartan kaptam a hang felé a fejem, és megláttam az előttem álló Mikeot, akinek a szemei momentán kocsányon lógtak. Köhintettem egyet, hogy abbahagyja a bámészkodást, mert már nagyon idegesített. Oldalról morgást hallottam. Egyből arrafelé rezzentem, de még időben észbe kaptam, és úgy tettem, mintha Mikera figyelnék.

-Szia-köszöntem vissza neki.

-Arra gondoltam, hogy ha-most már egy kicsit hangosabb morgást hallottam ugyanabból az irányból, de most észnél voltam, és nem néztem oda, mert, ahogy be tudtam lőni, ezt még egy embernek nem kéne hallania.-van kedved, elmehetnénk valamikor moziba. Most nagyon jó filmek mennek.-Mike hangjába gyerekes lelkesedés kúszott. Én nem válaszoltam azonnal, most már egy olyan dühödt morgást hallottam, hogy muszáj volt odanéznem. Edward fekete szemekkel, gyilkos dühvel méregette a velem szemben álló srácot, aki láthatóan semmit se vett észre az egészből. Edward mögött ott állt Jasper Hale is, kezét „fivére” vállára tette. Összevont szemöldökkel vizslattam őket egy pillanatig, majd újra Mike felé fordultam.

-Mike, nagyon kedves tőled, de sok dolgom van. Ne haragudj.-mosolyogtam rá kedvesen, majd otthagytam és mentem az órámra. Hihetetlen, hogy ennyi idő után se veszi a lapot, és nem száll le rólam.

Pár másodperc dühöngés után gondolataimat újra Ő foglalta le. Mitől lehetetett olyan dühös a parkolóban, hogy a testvérének kellett lefognia? Mert bár nem volt feltűnő, azért látszott, hogy Jasper nem hiába tartja ott a kezét.

Még belegondolni is furcsa… de Edward féltékeny lett volna?