7.Fejezet-Majdnem "baleset"

7.Fejezet

Majdnem „baleset”

Hát, itt az új feji, hamarabb is mint ígértem :)

És ráadásul elég hosszúra sikeredett, 12 oldal worldben :D

Szóóóval mivel már 50-en vagytok ezért úgy döntöttem, beiktatok egy egyszeri játékot!

Tehát 20 komi után kaptok ízelítőt, és amint összegyűlt a 40 komi, azonnal kapjátok az új fejit!

Ha a 40 nem jönne össze (azért remélem, nem így lesz:)), akkor pedig jövőhét vasárnap lesz friss :D

Ez egyrészt azért van, mert hajt a kíváncsiság, másrészt pedig azért, mert már kezdenek elfogyni a tartalék fejezetek, és akkor nem tudnálak ízelítővel kínozni titeket xDD

Különben is, ha ügyesek vagytok, hamarabb is kaphattok frisst vagy ízelítőt!

puszi

mesi28

/Bella szemszöge/

Múltak a napok, és arra eszméltem, hogy már két hét is eltelt. Lassan beköszönt a tavasz, hisz jövő héten már március. Na, nem, mintha Forksban annyira nagy jelentősége lenne a tavasznak, ugyanolyan ramaty, esős az idő, mint általában, csak éppen már nincs annyira hideg.

Megszoktuk a Cullenek jelenlétét, és már nem görcsölünk miattuk, persze résen vagyunk, de mivel nemhogy növekedett volna a vámpírtámadások száma, hanem még csökkent is, valamennyire megnyugodtunk.

Ami a sikátorban történt, azt azóta sem mondtam el a többieknek. Nem is fogom, ez biztos. Próbálom elkerülni Edwardot is, és ez többé-kevésbé sikerül, de sokszor botlok belé, többször, mint szeretnék.

Csak annyira jó vele beszélgetni. Kedves és udvarias. Amikor ott van, elfelejtem, hogy egy vámpírral állok szemben, és furcsa érzés fog el. Mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy tulajdonképpen ellenségek vagyunk. Mégsem tudtam rá soha így tekinteni. És egyre kevésbé tudok, ahogy megismerem. Ez kétségbeejtő. Nem tudom, mit tegyek, hogy hogyan viselkedjek.

Gondolataimba mélyedve mentem az irodalom terem felé, nem is figyeltem a külvilágra.

Egyszer csak valami keménynek és hidegnek ütköztem, és valószínűleg fenékre esek, ha két erős kar meg nem tart a derekamnál fogva.

Lassan felemeltem a fejem, és egy ismerős, gyönyörű, aranyszínű szempárral találtam magam szembe.

Egy szót sem bírtam kinyögni. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Utoljára a kisutcában volt ennyire közel hozzám, bár az merőben más helyzet volt, ott egy kést szegeztem a torkának, ami árthatott is volna neki.

Ő is engem nézett, és én még a nevemre sem emlékeztem. Jó volt a karjai között. Mit jó? Egyenesen fantasztikus, megnyugtató, ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy ez a világ legjobb helye, hogy nem is akarok már máshova menni. Karjai védelmezőn, gyengéden öleltek körül, illata megrészegített. Mint a perzselő, déli napfény…

Aranyszeme perzselt, a szívem pedig, ami amúgy is rendszertelenül vert, most rákezdte hatszoros tempóval. Edward féloldalasan elmosolyodott, miközben lassan eleresztett engem. A pokolba is, hogy hallotta a szívverésem!

-Ööö… izé… Ne haragudj.-dadogtam, miközben illedelmesebb távolságba húzódtam tőle.

-Semmi baj, én is figyelhettem volna.-mondta kedvesen, és gyönyörű szeme csillogott, ahogy rám nézett. A gyomrom liftezni kezdett erre a pillantásra.

De miért reagálok így? A fenébe is, olyan vagyok, mint egy naiv kislány!

-Nekem most mennem kell.-hebegtem idegesen, pipacsvörös fejjel, és meg sem várva a választ besiettem a terembe, és nagyot fújva ledobtam magam a helyemre. Jeremy már ott ült, és kérdőn nézett rám.

Én csak megráztam a fejem, hogy semmi bajom, de ahogy nézem, nem igazán hitt nekem.

-Történt valami?-ráncolta a szemöldökét, és azzal a röntgensugár féle nézésével fürkészett.

-Könyörgöm, mi történne itt, egy isten háta mögötti gimiben?-kérdeztem vissza cinikusan a szemeim forgatva.

Ő erre csak csúnyán nézett rám. Elismerem, nem túl szép terelés, hisz mégsem mondhatja nekem, hogy azért, mert öt vámpír a suliba jár, mikor épp ott az egyik, és hogy ezért még otthon kapni fogok, de jelenleg nem érdekelt.



/Alice szemszöge/

Hirtelen a bátyám jövője eltűnt előlem. Nem úgy mintha meghalt volna, mert akkor abszolút nem látok semmit. Itt viszont láttam, hogy összeütközik valakivel a folyosón, de azt nem, hogy kivel. Egy arctalan, alaktalan illetővel.

Tehát Bellával. Nagyon érdekesen blokkolja a képességem, mert mindent látok ugyanúgy, most is tudom, hogy Edwarddal mi történt, de az ő válaszait, reakcióit, tetteit abszolút nem. Bosszantó.

Viszont ha az én drága bátyuskám összefut a folyosón Bellával, azt nekem látnom kell.

Már bent ültem a teremben, de felpattantam, és kimentem a folyosóra a szekrények mögé, ügyelve arra, hogy Edward ne lásson, és az illatomat se érezze, és vártam.

Edward a folyosón ment, és látszólag nagyon gondolkodott valamin, mert kizárta a külvilágot.

Mi az emberek számára fenyegetőek vagyunk, nem kellett attól tartania, hogy nem kerülik el, ez ösztönösen megy. Na, persze Bella minden, csak nem átlagos.

Ő vele szemben jött, szintén a gondolataiba mélyedve, és mintha csak ki lett volna számítva, egyenesen egymásnak rohantak.

Edward „felébredt”, és automatikusan Bella után kapott, hogy el ne essen az ütközéstől.

Olyan édesek együtt!

Bellába a szusz is beleszorult, de Edward sem volt jobb állapotban. Jó, hogy nem gurult ki a szeme, annyira nézte a karjaiban tartott lányt.

Aztán Bella magához tért, és elvörösödött, a szíve pedig felgyorsult. Bár, arra már felfigyeltem, hogy elég rendszertelenül ver, nem tudom, ez mitől lehet. Talán valami betegség.

-Ööö… izé… Ne haragudj.-dadogta Bella.

De zavarban van valaki.-vigyorogtam magamban.

-Semmi baj, én is figyelhettem volna.-bújt elő bátyámból az úriember, de még mindig Bella szemeiben merült el, és elengedni sem nagyon akarta.

Bella hallhatóan felgyorsult szívverése térítette észhez, és egy féloldalas mosoly kíséretében eleresztette. Régen láttam őt így mosolyogni. Most a szeme is mosolygott. Mindkettőjüket jól láttam, mert oldalt álltak nekem.

-Nekem most mennem kell.-hebegte Bella még pirosabb fejjel, és választ sem várva besietett a terembe, még engem sem vett észre.

Edward azonban igen, mert, ahogy megbűvölve nézett Bella után, pillantása felettem is átsiklott, és sajnos már nem volt annyira hipnotizálva, hogy ne vegyen észre.

Gyorsan elkezdtem a japán himnuszt énekelni magamban, és én is bementem a terembe, mielőtt még elkaphatta volna a grabancom.

Bár nem hiszem, hogy megúszom ezt egy fejmosás nélkül, de úgyse fogok rá hallgatni.-vigyorogtam magamban.-Erre találták ki a szelektív hallást.

/Miranda szemszöge/

Ezen az órán egyedül vagyok sajna, mert Bellának és Jeremynek irodalmuk van. Gondolataimba merülve bámultam ki az ablakon, mikor meghallottam, hogy Jessica és Lauren elmélyülten sugdolóznak az előttem levő padban.

Mintha Bella nevét hallottam volna… Hegyezni kezdtem a fülemet.

-Nem is hallottad?-suttogta Jess hitetlenkedve, mire Lauren csak alig észrevehetően megrázta a fejét.-Bella Swan az új sráccal kavar.

-Melyikkel?-kérdezte Lauren izgatottan, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. Hogy mi van???

-Edward Cullennel.-súgta Jesscia úgy, mintha ez magától értetődő lenne.-Eric látta, ahogy a folyosó kellős közepén egymásra másznak, egy lapot sem lehetett volna közéjük csúsztatni.-kezdte ecsetelni Jessica, én meg nem hittem a fülemnek. Bella egy vámpírral???!!! Az ki van zárva!

-Anyám, ez durva! Két hete járnak ide, a Swan csajszi meg máris rámászik a leghelyesebb pasira.-suttogta hitetlenkedve Lauren.

Nem tudtak tovább pletykálni, mert kicsöngettek, és felbolydult az osztály. Lesokkolva, de egyre nagyobb dühvel mentem, vagyis inkább rohantam (emberi tempóban) az irodalom terem felé. Hihetetlen, hogy pont Bella, aki annyira megveti a vámpírokat, pont ő kezd ki eggyel. Nem akarom elhinni! És miért nem szólt nekem róla? Hisz mindent megbeszélünk! Olyan, mintha a húgom lenne!

Kicsöngettek, és dühöngve mentem ki a teremből. Lesz mit megmagyaráznia Bellának.

Bella és Jeremy épp vigyorogva léptek ki a teremből, mikor az én dühös ábrázatommal találták szembe magukat. Majd felrobbantam, szemeim szikrákat szórtak. Bells és Jeremy arcáról azonnal lelohadt a mosoly, és aggódva kérdően néztek rám.

/Bella szemszöge/

Olyan jó kedvem volt, mint már hetek óta nem. Jeremyvel mindig jól kijöttünk, rendes srác volt, és abszolút nem érdekelt, hogy meleg. Legalább abban tuti lehetek, hogy mindig csak barátként fog rám tekinteni.

Végigdumáltuk az irodalmat, és nevetgélve jöttünk ki a teremből, mikor Miranda villámokat szóró tekintetével találtuk szembe magunkat.

Úgy látom nagyon feldühítette valami, mert úgy nézett ki, mint aki menten felrobban. Kissé hátrahőköltünk, mert Miri ugyan nehezen jön ki a béketűrésből, de ha egyszer megtörténik, akkor lehet menekülni. Iszonyatosan fel tudja kapni a vizet.

-Isabella Marie Swan.-sziszegte fenyegető éllel a hangjában, majd megragadott a karomnál, és dühösen húzni kezdett a parkoló felé. Hajjaj, ez rossz jel, a teljes nevemet használta.



Vajon mivel húzhattam így fel? Vajon meg tudta, mi történt a sikátorban?-ijedtem meg egy pillanatra, de aztán gondolatban megdorgáltam magam.

Ugyan honnan tudná? De hülye vagy, Bella!

-Miri, nekünk még lenne egy óránk.-figyelmeztettem óvatosan, de ügyet sem vetett rám, és egészen a motoromig vonszolt.

Így tuti nem hallhattak meg minket, legalább is nem a közvetlen közelükben vagyunk, és annyi zaj van egy suliban, hogy hacsak nem koncentrálnak kifejezetten ránk, nem hallanak meg minket még a vámpírok sem.

-Elmondanád végre mi bajod?-kérdeztem karba font kézzel, mert el nem tudtam képzelni, mitől akadhatott így ki.

-Hogy mi bajom? Azt kérdezed, mi bajom?-emelte fel a hangját, és szinte már hisztérikusnak hatott. Kicsit megrémültem, még sosem láttam ilyennek.

Aztán mintha észbe kapott volna, megrázta a fejét, és normális hangnemben folytatta.

-Mióta tart ez Bella? És miért nem mondtad el?-vont kérdőre most már inkább fájdalmas és csalódott hangon, semmint dühösen.

Én csak álltam ott értetlenül, és azt sem tudtam, eszik-e, vagy isszák azt, amiről beszél. Mi mióta tart? Mit nem mondtam el?

-Lemaradtam valamiről? Fogalmam sincs, miről beszélsz.-néztem rá értetlenül.

-Ugyan, Bella, ne add az ártatlant, felesleges. Mindent tudok.-jelentette ki határozottan, én meg egyre kevésbé értettem, miről hadovál itt nekem.

-Volnál szíves beavatni a részletekbe? Mert nem értek semmit.-kezdtem begurulni. Miért nem mondja el, hogy mi böki a csőrét? Ebből a halandzsából nem bírom leszűrni.

-Azt ne mondd, hogy nem tudod, miről beszélek!-csattant fel, és ismét düh áradt a szavaiból.-Te és Edward Cullen mióta vagytok együtt? Egyáltalán hogy gondoltad ezt? Miért nem szóltál? Az istenért, Bella, ennyire nem lehetsz felelőtlen, ő egy v…-csak úgy áradtak belőle a szavak, de én még időben kapcsoltam, és a kezem a szájára tapasztottam, hogy be ne fejezze a mondatot, habár teljesen letaglózott az, amit mondott.

Én meg Edward?

Ez valami vicc?

Mi van ma? Április elseje?

Ez őrület!

-Honnan szedted ezt az eget rengető orbitális idiotizmust?-kérdeztem nyomatékosítva minden szót, mintha egy három éveshez beszélnék, miközben elengedtem.

-Ugyan már, mindenki tudja!-nevetett fel egy csepp öröm nélkül.-A fél suli szeme láttára másztatok egymásra a folyosó közepén!-szinte köpte a szavakat, még sosem beszélt velem így, és nagyon fájt mind a hangnem, mind az, hogy nem hisz nekem.

-Jézusom!-csattantam fel dühösen.-Talán te is láttad? Mert ha ott lettél volna, és nem a pletykák után mennél, akkor tudhatnád, hogy csak egymásnak mentünk, és megtartott, hogy hátra ne essek.-mondtam dühösen, a könnyeimmel küszködve. Amikor dühös leszek, mindig kibuggyannak a könnyeim, de ezúttal nem hagytam kicsordulni őket, sűrűbben pislogtam, és nyeltem a dühös, sós cseppeket.

-És ezt most higgyem is el? Isabella, legalább ne hazudj!-vágta még hozzám, majd elviharzott, én meg csak álltam ott letaglózva, és immár semmi nem tartott vissza attól, hogy a könnyeim kicsorduljanak.

Úgy éreztem le kell vezetnem a feszültséget, különben felrobbanok, mint egy időzített bomba. Gyorsan letöröltem árulkodóan nedves arcomat.

-A macskabajszát neki, hogy legyen száz gyűrűje, de ujja egy se, hogy a rongyba tekert hónaljmankóját, a nyamvadt nyű adna néki jóéjt-puszit!-káromkodtam magamban, miközben odasuhantam a mocimhoz. Azt sem tudom, kire vagyok igazából dühös, úgy az egész szituáció egyszerűen dühítő. ÁÁÁ!!!

Miközben magamban puffogtam, észre sem vettem, hogy nem vagyok egyedül.

-Jézusom, Emmett, a frászt hoztad rám.-kaptam a szívemhez ijedtemben, mikor megláttam a motoromnak támaszkodni. Ezer wattos vigyorával úgy nézett ki, mint egy csibész kisgyerek bokszoló bőrben. Egy pillanatra megijedtem, hogy látta az előbbi kirohanásom, de akkor inkább döbbent, semmint vigyori képet vágna.

-Valaki nagyon ideges itt. Bár megjegyzem, ilyen káromkodásokat még senkitől nem hallottam, pláne nem egy hölgytől.-mondta, és a vigyor már szinte körbe érte a képét. Komolyan, nem szakad szét az arca?

-Nem vagyok ideges.-morogtam az orrom alatt, mert semmi kedvem nem volt bájcsevegni.

-Aha, én meg Mick Jagger vagyok.-röhögött, de jelenleg nem voltam vevő a humorára.

-Bocsi, nem vagyok Rolling Stones rajongó.-mondtam szárazon, és meg akartam kerülni őt, hogy felpattanhassak az én gyönyörűségemre, és a sebesség kitörölje a fejemből a fájó gondolatokat.

Azonban nem figyeltem a lábam elé (mint általában), és nem vettem észre, hogy Emmett, aki még mindig nem fogta fel, hogy nem vagyok vicces kedvemben, ki akar gáncsolni.

/Emmett szemszöge/

Nekem és Edwardnak ma már nem volt több óránk, ezért miután kijöttünk a teremből, és az én drága öcsikém nem volt vevő a zseniális humoromra, (fel nem fogom, miért) elviharzott, hogy majd a kocsinál találkozunk.

Az a Bella tuti elvette a józan eszét, ha volt neki olyan, mert a mostani állapotánál még egy holtkóros is szívderítőbb látványt nyújt. Komolyan, vallást fogok váltani, mert ezt a hősszerelmest elnézve még akár el is tudom hinni, hogy a lélek tud a testen kívül mozogni.

Amikor ez a csaj ott van a közelben, felőle kiüthetne a harmadik világháború, azt se venné észre. Tényleg olyan, mint egy szerelmes tinédzser, pedig igazából már egy vénember.-röhögtem magamban.

A parkoló felé vettem az irányt, és mit látnak szemeim. Emlegetett szamár! Bellácska, ahogy látom nagyon kiakadt valami miatt, és ott volt a barátnője is, Miranda. Úgy tűnt, éppen veszekednek. Na, tessék, ingyen szappanopera.

Megálltam a parkoló szélénél, ahol nem láthattak, és figyelni kezdtem. Nem tudom, miért, hisz ilyen nap, mint nap lezajlik a tinik életében, és már elég ilyet hallottam, de hát, amíg Mr. Holtkóros azt sem tudom, hol vagyok Eddyke oda méltóztatja vonszolni magát a kocsihoz, van elég időm, nem?

-Mióta tart ez Bella? És miért nem mondtad el?-kérte számon Miranda csalódott hangon barátnőjét. Jajj, mamám, tini-dráma a köbön.

-Lemaradtam valamiről? Fogalmam sincs, miről beszélsz.-nézett vissza Bella rá bambán. Nem úgy tűnt, mint aki hazudik.

-Ugyan, Bella, ne add az ártatlant, felesleges. Mindent tudok.-jelentette ki Miranda határozottan.

-Volnál szíves beavatni a részletekbe? Mert nem értek semmit.-nézett rá Bella roppant értelmes arckifejezéssel.

-Azt ne mondd, hogy nem tudod, miről beszélek! Te és Edward Cullen mióta vagytok együtt?-nocsak, talán Eddy kanosabb, mint gondoltam. Kezd ez érdekessé válni. Legalább lesz mivel húzni az agyát az én egyetlen öcsikémnek. Úgyis kezdtem kifogyni az extra ötletekből.-Egyáltalán hogy gondoltad ezt? Miért nem szóltál? Az istenért, Bella, ennyire nem lehetsz felelőtlen, ő egy v…-Mirandából csak úgy ömlöttek a szavak, de én még mindig az Edwardra tett megjegyzésen agyaltam, mikor hirtelen elhallgatott, mire odakaptam a fejem. Bella befogta a száját.

Na, nem mondom, tényleg sokat locsog a kiscsaj, de úgy látszik, Bellácskánál betelt az a bizonyos pohár.

-Honnan szedted ezt az eget rengető orbitális idiotizmust?-kérdezte külön megnyomva minden szót. Hűha, a szájbarágás az nagyon megy neki.

-Ugyan már, mindenki tudja. A fél suli szeme láttára másztatok egymásra a folyosó közepén!-ááá, és Emmett bácsi miért nem látta ezt? Mikről maradok én le! Szörnyű! Mert a kicsinek bezzeg semmit se mondanak. Na, látom már, hogy rajta kell tartanom a szemem az öcskösön.

-Jézusom! Talán te is láttad? Mert ha ott lettél volna, és nem a pletykák után mennél, akkor tudhatnád, hogy csak egymásnak mentünk, és megtartott, hogy hátra ne essek.-ja, hogy csak ennyi volt? Ne már! Még a fenekét se fogta meg? Edward, hol élsz te?

-És ezt most higgyem is el? Isabella, legalább ne hazudj!-vágta hozzá a szavakat a barátnője, és ott hagyta. Bella teljesen kiborult, és az eddig elfojtott könnyei most felszínre törtek. Megmondom őszintén, megsajnáltam őt. Jó fej csajnak tűnik, nem egy mártír típus, de most nagyon készen van.

Na, itt jövök én a képbe a zseniális humorommal mindjárt felvidítom. Már indultam volna, mikor sietve megtörölte az arcát, és a motorjánál termett…

Állj! De hát az előbb még húsz méterrel odébb állt! De… na… de ezt hogy az istenbe csinálta? Hiszen nem is láttam! Csak egy elmosódott csíkot! De hát vámpír vagyok az isten szerelmére, hogy történhetett ez?

Na, jó, akkor most jön az Emmett prof.-féle teszt.-dörzsöltem össze a kezeimet, és megindultam Bella felé.

Megtámaszkodtam a motorjánál, de nem úgy tűnt, mint aki tisztában van szerény személyem jelenlétével. Valami nagyon nincs rendben ennél a csajnál, még mindig az előző stiklijén jártattam az agyam, de nem bírtam rájönni, hogy a fenébe csinálta…

-A macskabajszát neki, hogy legyen száz gyűrűje, de ujja egy se, hogy a rongyba tekert hónaljmankóját, a nyamvadt nyű adna néki jóéjt-puszit!-hallottam meg halk szitkozódását, és majdnem felröhögtem.

Hát ilyet se hallottam még senkitől, lenne mit tanulnom tőle, még nekem is, ez pedig már nagy szó. Kezdem kedvelni ezt a csajt, nem egy szende kislány. De azért nem árt vigyázni vele, mert az az előbbi manőver megakasztotta bennem a perverz lemezt.

-Jézusom, Emmett, a frászt hoztad rám.-hallottam meg ijedt hangját, és felvarázsoltam a képemre az Emmett-féle ezer wattos vigyort.

-Valaki nagyon ideges itt. Bár megjegyzem, ilyen káromkodásokat még senkitől nem hallottam, pláne nem egy hölgytől.-húztam szélesebbre a vigyort a képemen. Azt már nem akartam az orrára kötni, hogy a veszekedés nagy részét real time-ban néztem végig az első sorból.

-Nem vagyok ideges.-morogta. Na, pedig ezt most bóknak szántam. Senki nem értékeli a zsenialitásom. Egy meg nem értett lángész vagyok!

-Aha, én meg Mick Jagger vagyok.-röhögtem. Ha már ő nem hajlandó, akkor majd nevetek én a viccemen. Nem tudom, mennyire akar hülyének nézni, de a vak is látja, hogy jelen állapotában inkább hasonlít időzített bombára, mint egy kedves aranyos cuki kicsi lányra.

-Bocsi, nem vagyok Rolling Stones rajongó.-mondta cinikusan, és ott hagyott. Bírom ezt a csajt, végre egy kreatív visszaszólás, és nem azt hallom, hogy „Emmett, ne fárassz!” vagy hogy „Emmett fogd be!”

Eddyke igazán tanulhatna a kis Júliájától.

Azért, hogy ne legyen annyira egyszerű neki se, észrevétlenül kiraktam elé a lábam. Nem is figyelt fel rá, belebukott, úgy ahogy kell, és olyan szépen dőlt hatvan fokos szögben, hogy már visszaszámoltam magamban, mikor ér földet.

3…2…1…

De hiába vártam a becsapódást nem jött. Megállt hatvan fokos szögben, és mintha csak előre lépett volna, aztán meg hátra, visszabillent az egyensúlyába.

Na, ne… Ez már sok!

-Ezt meg hogy a bánatba csináltad?-meresztettem rá a márványszemgolyóimat.

-Miről beszélsz?-nézett rám nagy szemekkel. Bellácska, lehet, hogy az őzike szemeid az öcskösnél működtek, de engem ezzel nem főzöl meg!

-Visszabillentél az egyensúlyodba egy hatvan fokos dőlésből. Erre senki nem képes.-vázoltam a szitut, nem mintha ő nem lett volna ezzel tisztában.

-Ne fárassz, Emmett.-na, tessék, megállapítom magamban, hogy ő jó fej, erre az első adandó alkalommal szétzúzza az illúziót. Majd fogta magát, és elsétált, mintha mi sem történt volna. Én ilyet még nem pipáltam!